Címkék: adózás

Tudnivalók a személyi kedvezményről

A személyi kedvezmény a személyi jövedelemadóból vehető igénybe. A háziorvosoknak, szakorvosoknak a tavaly kiállított személyi kedvezményre jogosító igazolásokról január 31-éig kell elektronikusan adatot szolgáltatniuk a NAV-nak.

Tovább olvasom »

Adóváltozások 2020-ban

Az Országgyűlés három lépésben módosította a 2020-ra vonatkozó adószabályokat, volt, amit még nyáron léptettek hatályba, de vannak olyanok is, amelyek idén januártól érvényesek. Az új adószabályok érintik egyebek között a személyi jövedelemadót, és az egészségügyi szolgáltatási járulékot is.

Tovább olvasom »

Érdemes mielőbb nyilatkozni az adókedvezményekről

Célszerű már januárban kitölteni az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a munkáltatók mielőbb figyelembe vegyék a munkavállalóknak járó kedvezményeket. A nyilatkozat idén már online is kitölthető a NAV honlapján. Ettől az évtől a négy vagy több gyermeket nevelő anyák is kedvezményben részesülnek.

Tovább olvasom »

Elindult az idei eSZJA rendszer

Január 9-től minden aktuális bevallási információ elérhető a NAV honlapján, sőt, akik maguk szeretnék elkészíteni bevallásukat, már hozzáférhetnek a 19SZJA bevallás webes kitöltő programjához.

Tovább olvasom »

Adóváltozásokat hozott a 2020-as év

A kisvállalati adó mértéke 13-ról 12 százalékra, a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás áfakulcsa pedig 18-ról 5 százalékra csökkent január elsejétől, miközben a négy- vagy többgyermekes anyák az év elejétől szerzett kereső jövedelmük után SZJA-mentességet kapnak.

Tovább olvasom »

Ezt érdemes tudni az szja-bevallással kapcsolatban

Át kell-e néznünk a NAV szja-bevallási tervezetét? Mikor kell ezt kiegészítenünk? Milyen feltételekkel kérhetünk részletfizetést? Hogy igényelhetjük vissza az adót, és ha fizetnünk kell, tehetjük-e bankkártyával? A NAV összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat.

Tovább olvasom »

Megszűnik a 22 eurós áfamentességi értékhatár

2021. július 1-jén az Európai Unióban megszűnik az unión kívülről érkező 22 euró alatti áruk áfamentessége, 150 eurós értékig azonban a termékek behozatala továbbra is vámmentes marad. A Magyar Posta automatikus vámeljárással készül a jogszabályi változásra – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Tovább olvasom »

Így intézheti most ügyeit a NAV-nál

Már személyesen is fogad ügyfeleket az adóhivatal, de csak időpontfoglalással, mindössze három kivétellel: az egészségügyi szolgáltatási járulék intézése, a csekkigénylés és a beadványok benyújtása. A járványhelyzetben érdemes ügyeinket továbbra is telefonon, illetve elektronikusan intézni.

Tovább olvasom »

Önnek csak 1 százalék, másnak akár egy élet

Az Érd Médiacentrum lehetőséget kíván adni az érdi és Érd környéki civil szervezeteknek és egyházaknak, hogy a Médiacentrum felületein (az Érd TV-ben, az Érd Most portálon, az Érd FM 101.3 rádióban vagy az Érdi Újságban) hívják fel a figyelmet saját tevékenységükre, és kérjék az adózók felajánlását.

Tovább olvasom »