Hétvégére elköszönhetünk a szikrázó napsütéstől
Fázni nem fogunk, de a borongós időben többfelé esőre is kell számítani.
Fázni nem fogunk, de a borongós időben többfelé esőre is kell számítani.
Zivatarok miatt citromsárga riasztás van érvényben, így a nap második felét nem ússzuk meg szárazon.
A borongós, csapadékos idő megterheli a frontérzékenyek szervezetét.
Március első napjaiban ugyan a reggelek még fagyosak lesznek, de napközben már kellemes idő várható.
Kedden estére erősen megnövekszik a felhőzet, amelyből esőre is lehet számítani.
Emelkedik a nappali hőmérséklet, de úgy néz ki, hogy az esőt sem ússzuk meg.
Napközben sok napsütés lesz, de a kemény éjszakai fagyok velünk maradnak, így továbbra is érvényben van a vörös kód.
A napos idő javíthat a hőérzetünkön, esőre és szélre nem kell számítani a meteorológusok szerint.
Szerdán már felhős idő várató, délutántól pedig egyre nagyobb területen lehet havas eső, havazás.
A hét első felében napos idő várható, utána azonban a havazás sem kizárt.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.