Címkék: érdekes

Nincs veszélyben a tojásellátás

A koronavírus-járvány idén sem veszélyezteti a tojásellátást, a kínálat az emelkedő fogyasztást is fedezi – közölte a Magyar Tojásszövetség. Az ünnep idején a korábbi évek tapasztalata szerint 100-150 millió darab tojás fogy, ami 4-7 százaléka a körülbelül 2,3 milliárdos éves mennyiségnek.

Tovább olvasom »

Az érdi mezítlábas futó

Rácsodálkoznak, amikor látják, de ő csak rója a köröket a Papi-földeken. Cser László ultrafutó egy éve próbálta ki a mezítlábas futást Érden, azóta pedig már a szerelmese az ilyen fajta testmozgásnak. Az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában elmondta, mi inspirálta, hogy dobja le a futócipőt.

Tovább olvasom »

Érdre költöznek a legtöbben

Három megyeszékhely és nagyváros volt tavaly összesen, ahol pozitívan zárták a költözési egyenleget, azaz többen települtek be, mint ahányan elhagyták a települést. A szaknyelv szerinti „állandó vándorlási egyenleget” az Ingatlan.com tette közzé a KSH és a saját adatai alapján.

Tovább olvasom »

Adományok a nagycsaládoknak

Nyolc bevásárlókocsi telt meg élelmiszerrel a Nagycsaládosok Országos Egyesülete „Fiatalok a kisgyermekes családokért” elnevezésű adománygyűjtő akciójában Érden. Az Ága-Boga fiataljai péntek délutántól vasárnap délutánig fogadták az adományokat a Kálvin téri Príma üzletben.

Tovább olvasom »

Lehallgat-e minket a Facebook?

Újra és újra felmerül a gyanú, hogy a Facebook a telefonunk mikrofonján keresztül hallgatózik, és arról tesz elénk reklámokat, amiről csak élőszóban beszéltünk. Hogy ez így van-e, arról Klausz Melinda közösségi média szakértővel beszélgetett a Bundáskenyérben Ba-Nyilas Hajnalka és Urbán Szabolcs.

Tovább olvasom »

„Nehéz úgy élnünk, hogy falakba ütközünk”

Átlagos kedd délelőtt. Odakint borongós az idő, a Harmóniáért egyesület szobájában ég a villany. Terítővel lefedett asztalok, az egyiken társasjátékok, a másikon kötegnyi kifestő, ceruzák. Rajzok, fűfejbabák készülnek itt, a pszichiátriai betegeknek tartott foglalkozások keretében.

Tovább olvasom »

Pusztazámoron nyit újra a Noel Tanya

A pusztazámori Konstantin Lovas Birtok ad otthont a Noel Tanyának. Kolonits Attila, a Tanya megálmodója elmondta, hogy az általuk bérelt 2,5 hektáros területen már megkezdték az építkezést. Azt is megtudtuk, hogy eddig milyen állatokat sikerült elhelyezniük, és számíthat-e a közönség vadállatokra.

Tovább olvasom »