Emberségre érzékenyítenek a Kőrösiben
Sérült fiatalok mutatták be alkotásaikat és mesterségüket az iskola MÁS-Nap elnevezésű rendezvényén.
Sérült fiatalok mutatták be alkotásaikat és mesterségüket az iskola MÁS-Nap elnevezésű rendezvényén.
Mindkét mérkőzését megnyerte az érdi sulicsapat a diákolimpia első körében.
Benedek Elek születésnapján tartották a Katyika meg Matyika mesemondó versenyt a Kőrösiben, amelyre negyvennyolc diák nevezett, még Erdélyből is voltak résztvevők.
Remekeltek és továbbjutottak az érdi kézilabdás gyerekek a diákolimpián.
Van Érden egy olyan szobor, ami országszerte ritkaság. Elhelyezésénél fogva kevesen láthatják, ám ez a jövőben változhat.
Számolni tudni nem csak matekórán, hanem a boltban is hasznos lehet, derült ki a Kőrösi Iskola pénzügyi és vállalkozói témahetén.
A magyar kultúra napján hirdette meg regionális szavalóversenyét a Kőrösi iskola.
Hatodik alkalommal szervezett Európai Diáksport Napot az Érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.