A gyermekek minden előtt!
A Gyermekek Világnapját az UNICEF, az ENSZ Gyermeksegélyezési Alapjának kezdeményezésére 1954 óta szeptember 20-án ünnepeljük. Ezen a napon a gyermekek támogatására és jogainak védelmére igyekeznek felhívni a figyelmet.
A Gyermekek Világnapját az UNICEF, az ENSZ Gyermeksegélyezési Alapjának kezdeményezésére 1954 óta szeptember 20-án ünnepeljük. Ezen a napon a gyermekek támogatására és jogainak védelmére igyekeznek felhívni a figyelmet.
A szomszédos város mind a hét játszótere megújulhat iskolakezdésig. Az önkormányzat saját forrásból finanszírozza a fejlesztést – tudta meg az Érd FM 101.3 Elek Sándor polgármestertől, aki beszámolt arról is: egy nyertes pályázatnak köszönhetően új bölcsőde épülhet a településen.
November 7-én tartja következő találkozóját az Érdi Anyatej Klub, amely nemcsak az édesanyákat várja szeretettel, hanem az érdeklődő kismamákat is. A holnapi összejövetel témája „A második félév és azon túl”, de minden olyan szoptatással, illetve babagondozással kapcsolatos témáról szó esik, ami a jelenlevőket éppen foglalkoztatja.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.