Nincs lehetetlen, csak tehetetlen
Elvesztette mindkét lábát, de így is folytatta szeretett hivatását, a kertészkedést Pasztorek József. Most azonban igen nehéz helyzetbe került.
Elvesztette mindkét lábát, de így is folytatta szeretett hivatását, a kertészkedést Pasztorek József. Most azonban igen nehéz helyzetbe került.
A Beatrice frontembere az Érd TV-nek 2009-ben adott interjújában még máshogy látta a politikát.
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere a Népszavának adott interjúban több aktuálpolitikai kérdésre is válaszolt.
Az utóbbi időben látványosan megújult Érd kulturális élete. Köszönhető ez Vermes Zoltánnak, aki október 26-tól már nem megbízott, hanem kinevezett igazgatója a művelődési központnak. Vele beszélgettünk a további terveiről.
Szabó T. Anna szubjektív tárlatvezetésen mutatja be a Hincz-kiállítást június 22-én, szombaton este az Érdi Galériában.
Bauer Barbara írónővel beszélgettünk női mintákról és sorsokról, és arról, van-e sansz a változtatásra ötvenen túl.
Ezen a héten is érdekes témák az Érd FM 101.3 sportműsorában.
Választást csak helyi összefogással nyerhetünk – interjúnk az MSZP-s Harangozó Gáborral.
Strandröplabda és harcművészet a téma az Érd FM 101.3 sportműsorában.
A hihetetlen elszántság és akaraterő a legjobbak közé repítette.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.