Elhunyt Urbán László, az érdi kulturális élet kiemelkedő alakja
Az Érdi Sajtótükör szerkesztőjét, valamint a helyi művház egykori igazgatóját 75 évesen érte a halál.
Az Érdi Sajtótükör szerkesztőjét, valamint a helyi művház egykori igazgatóját 75 évesen érte a halál.
A Petőfi, a légtornász című irodalmi estet először, de remélhetőleg nem utoljára láthattuk Érden.
Még az is lehet, hogy felállítják a legtöbb egymás után megtartott könyvbemutató világrekordját.
Így hangzik Csuja Imre előadásában az Érdi Himnusz.
Tizenhárom éves lett az IRKA. A szülinapon kiosztották az irodalmi klub elismeréseit is.
Kállay Gyopár egy kiadó pályázatára jelentkezett, felfigyeltek rá, és most megjelent az első könyve.
Csuka Zoltán író, költő, műfordítóra emlékeztek szerdán, a róla elnevezett érdi könyvtárban.
Bauer Barbara írónővel beszélgettünk női mintákról és sorsokról, és arról, van-e sansz a változtatásra ötvenen túl.
Botos Ferenc régóta kutatja Berda József költő életét, munkásságát, még egy elfeledett kéziratát is fellelte.
Valentin István költő és Kissné Matkó Gabriella ruhatervező szombati estjére a belépő egy tábla csoki lesz – amit a Lea Anyaotthon kap majd.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.