Tavaszcsalogató kiállítás nyílt Érden
Varga Katalin szerkesztő-rajzolóként először mandalákat készített, majd jött a festés, és számtalan kézműves hobbi.
Varga Katalin szerkesztő-rajzolóként először mandalákat készített, majd jött a festés, és számtalan kézműves hobbi.
A Szikra egyesület szeretettel lát mindenkit a hagyományos kéklámpás felvonuláson.
Érd legszebb látnivalóit is megörökítették nyári táboraikban a KÉK-ek. Festményeikből most kiállítás nyílt.
A KÉK nyári alkotótáboraiban festett képeket egy augusztusi kiállításon láthatjuk majd.
A háromnapos program még csak a kezdet: izgalmas nyár vár a KÉK-ekre.
Méghozzá a betűkkel, szavakkal, ugyanis a rendezvény a helyi íróknak, költőknek szólt.
Az alapítvány nem csak teret ad az alkotásnak, de össze is köti a város művészeit, íróit.
Idén tíz éves a KÉK, a Képzőművészek Érdi Közössége, amit egy január végéig látható kiállítással ünnepelnek.
Kapcsolódások címmel pályázatot írtak ki, és az őszi tárlat megnyitóján hirdették ki a nyerteseket.
Régészként ismerkedett meg az érdi képzőművészekkel, de grafikusként csatlakozott hozzájuk Juhász Adrienn, akinek a Szociális Gondozó Központban nyílt kiállítása.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.