Címkék: Közélet

Fertőtlenítik a buszmegállókat

Folyamatosan fertőtlenítik az utcabútorok, padok, szemetesek és buszmegállók felületét Érd teljes területén az ÉKFI munkatársai. Szűcs Gábor alpolgármester hangsúlyozta: mindent megtesznek, hogy lassítsák a járvány terjedését.

Tovább olvasom »

Szurkoljunk a kajakosoknak az érdi Duna-parton!

Március 4-én két elszánt magyar kajakos indult többhónapos evezésre, hogy árral szemben a Fekete-tengertől a Fekete erdőig végigevezzen a Dunán. Kis Klaudia és Varga Richárd május 11-én Százhalombattán kötnek ki, május 12-én reggel haladnak el Érd mellett.

Tovább olvasom »

Betiltja a kerti égetést a város!

Már készül annak a rendeletnek a módosítása, amely lehetővé tette korábban, hogy időszakosan, tavasszal és ősszel el lehessen égetni a zöldhulladékot a kertben. A döntést a napokban hirdetik ki és azonnal érvénybe is léptetik. Aki, ennek ellenére éget, szabálysértést követ el.

Tovább olvasom »

Korlátozások a temetéseken is a koronavírus miatt

A köztemetőben temetéseket kizárólag hétköznap 10:00 és 14:00 óra közötti időpontra lehet szervezni. A szertartások a ravatalozóban legfeljebb egy óra időtartamúak lehetnek (fél óra csendes búcsú, fél óra szertartás) és a ravatalozóban egyidejűleg legfeljebb 10 személy tartózkodhat.

Tovább olvasom »

Elszálltak az árak? Jelentse a NÉBIH-nél!

Nincs élelmiszerhiány Magyarországon -ezt Nagy István agrárminiszter nyilatkozta az MTI megkeresésére. A koronavírus-járvány miatt megnőtt keresletre viszont sok áruház jelentősen megnövelte a termékek árát. Ha ilyet tapasztal, jelentse azt a Nébih ingyenesen hívható zöld számán!

Tovább olvasom »

Továbbra sincs regisztrált koronavírus fertőzött Érden

„Érd a legszebb arcát mutatja ezekben a napokban!” – jelentette ki Csőzik László polgármester legújabb videójában, amit a Facebookon tett közzé. A városvezető szerint szemmel látható az eredmény, amelyet a járvány megfékezése terén elért a közösség, amelyben továbbra sincs regisztrált fertőzött.

Tovább olvasom »

Múzeum a mobilon

A napokban igazán jól jöhet, hogy nagyfelbontású 3D modellben aprólékosan be lehet járni a Magyar Földrajzi Múzeum kiállítási tereit számítógépen, telefonon vagy akár VR-szemüveggel is. Bár nem ugyanaz az élmény, mint testközelből megtekinteni a kiállított tárgyakat, de kedvcsinálónak tökéletes.

Tovább olvasom »