Címkék: Közélet

Köszönet a Hősöknek!

150 egészségügyi dolgozó elhivatott és alázatos munkája jeléül nyerhet pénzjutalmat, melyhez mi magunk is javasolhatjuk egy-egy olyan ismerősünket. Jelölni március 31-ig a javaslat@koszonetahosoknek.hu címen lehet név, munkakör, munkahely és rövid ismertetés mellett.

Tovább olvasom »

Új egészségközpont Sasvárosban

Átadták a Sasvárosi egészségházat, amely hamarosan két háziorvosi, két gyermekorvosi rendelővel, egy fiókgyógyszertárral, három védőnői szolgálattal, egy körzeti megbízotti irodával és egy közösségi térrel nyitja meg kapuit. Ezzel Érd egészségügyi programja befejeződött – fogalmazott a polgármester.

Tovább olvasom »

Fejlesztik a matricás rendszert

Több úton fejleszti matricás rendszerét az Érd és Térsége Hulladékkezelő, hiszen ez alapján kiderül, ki fizet és ki nem a hulladék elszállításáért. Mint Csókai Viktor, a szolgáltató ügyvezetője elmondta, a rendszerhez a lakosság tudatos hozzáállása is szükséges.

Tovább olvasom »

„Nem dőlt még el semmi”

Csőzik László azt várja, március végére kiderül, Érd kap-e a kieső bevételek kompenzálására támogatást a kormánytól és ha igen, mennyit. A polgármester március 9-én egyeztetett a kormánnyal, s négymilliárd forintos támogatásért folyamodott.

Tovább olvasom »

Így fussunk a zárás idején

A tavasz és a jó idő beköszöntével egyre többen döntenek úgy, ideje kimenni a szabadba és mozogni egy kellemeset. Mire figyeljünk, ha csak most kezdenénk elfutni vagy hosszú időszakot hagytunk ki? Egyáltalán hol fussunk, hogy járvány szempontjából is biztonságban maradjunk?

Tovább olvasom »

Új gyalogos-átkelőhelyek épülnek Érden

Új gyalogos-átkelőhelyek, azaz zebrák épülnek Érden a jövőben, többek közt a Modern Városok Program keretéből. Van, amit most terveznek majd meg, más átkelők már 2020. első felében elkészülnek – adta hírül közösségi oldalán Bács István alpolgármester, aki új átkelőhelyeket nevezett meg posztjában.

Tovább olvasom »

Három új óvoda épülhet a következő években

Érd nemrég elnyerte a Családbarát Önkormányzat díjat a NOE pályázatán. A siker mögött komoly munka van: számos óvoda újult meg, bővültek a férőhelyek, és biztosították a férőhelyet mindazoknak, aki augusztus 31-ig töltötték be a 3. évüket. A fejlesztésekről Bács István alpolgármestert kérdeztük.

Tovább olvasom »

„Mennék ki a világból”

Elmondása szerint november óta egy forintot sem keresett az érdi harmonikás-énekes Szabó Ádám, aki koronavírus-fertőzés miatt jelenleg otthonában tartózkodik, nemrég megjelent új száma és videoklipje, a Curtisszel közösen készített Ez vagyok én! című szám a YouTube felkapott listájának 9. helyén áll

Tovább olvasom »

Napszemüveg mustra

Szabadi Zsolttal a Magyar Látszerész Szövetség elnökével beszélgettek az Érd FM 101.3 munkatársai a Bundáskenyér című reggeli műsorban. Többek között arról, hogy hol vásároljunk napszemüveget és milyet válasszunk. Az biztos, hogy az optikákban csak jó minőségű termékeket találunk.

Tovább olvasom »

Húsz év szolgálatban, házasságban

Hálaadó istentiszteletet tartottak vasárnap az evangélikus templomban: az Érdi Evangélikus Egyházközség így köszöntötte Labossa Pétert, felszentelése 20. évfordulója alkalmából. Köszöntötték egyúttal Labossáné Kővágó Anita lelkészt is, hiszen ez házasságuk huszadik évfordulója is.

Tovább olvasom »