Ha a szülő nincs rendben, hogyan tud segíteni a gyerekének?
Fontos, mondhatni hiánypótló segítséget kapnak a Szikra Tehetséggondozó Egyesület családjai az érdi Szociális Gondozó Központ szakembereitől.
Fontos, mondhatni hiánypótló segítséget kapnak a Szikra Tehetséggondozó Egyesület családjai az érdi Szociális Gondozó Központ szakembereitől.
Csak a szerencsének köszönheti, hogy ép bőrrel megúszta a balesetet az Érd TV operatőre.
Csőtörés történt január 18-án, 11.30 körül Érden, a Bajcsy-Zsilinszky úton. Az Érd és Térsége Víziközmű tájékoztatása szerint a szolgáltatást várhatóan 15 órakor indítják újra.
Bár az előrejelzések szerint a hét közepétől ismét felmelegedik az időjárás, a napokban még fagypont alatt maradhat a hőmérséklet. A Városligetben ugyan úgy tűnik, a víz befagyott, azonban az üzemeltető arról tájékoztatott, a jégen – ha egyáltalán van – tilos tartózkodni.
“A Városgazda Kft. munkatársai folyamatosan szórják az utakat, különös figyelemmel az óvodák, iskolák, orvosi rendelő és központ környékén, illetve a hegyi utakon és a buszmegállókban” – közölte közösségi oldalán Diósd polgármestere, Spéth Géza.
A hagyományokat folytatva a Magyar Haltani Társaság folytatva a 2021-es évre is meghirdette az Év hala választást. A kitüntető címre a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is három halfajt javasoltak, ezekre lehetett szavazni a társaság weboldalán 2020. december 31-én déli 12 óráig.
Spéth Géza, a diósdi polgármester közösségi oldalán értékelte a tavalyi évet. Azt írta, a koronavírus elleni védekezés miatt a város fejlesztésére fordítható források nagy mértékben csökkentek, de sikerült hitelt törleszteniük és néhány fejlesztés is megvalósult.
A brit kormány hétfőtől átmenetileg minden országból megszüntette a karanténkötelezettségtől mentes beutazás lehetőségét az Egyesült Királyságba. Ezzel egy időben érvénybe lépett az a rendelkezés is, amelynek értelmében csak negatív koronavírus-teszt felmutatásával lehet belépni az országba.
A koronavírus járvány átírta mindennapjainkat, többek között saját céljainkat, terveinket is. Az Érd Tv Mondjuk a magunkét című műsorában arról kérdezte a városlakókat, tervezhetünk-e hosszabb távra?
Cserbenhagyót keresnek, aki balesetet okozott 2021. január 16-án, 12.25-kor az M6-os autópályán Pécs felé az Érd és Százhalombatta közötti szakaszon, egyből az érdi felhajtó után a 21-es és 22-es kilométerkő között.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.