Címkék: Közélet

„Méltósággal teljen a nemzeti ünnep Érden”

Így fogalmazott Simó Károly, az érdi Fidesz szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján. Felkérte az érdieket, hogy ne üljenek fel a botránypolitizálóknak. A tájékoztatón szó esett a gazdaság fejlődéséről és a munkanélküliség csökkenéséről, valamint az Európai Parlamenti választás tétjéről.

Tovább olvasom »

Hétvégétől ételosztás

Advent első vasárnapján indul az egyházak és a Szociális Gondozó Központ ételosztása, amelyben a civilek is segítik a szervezőket. A járványveszély miatt idén mindenkinek házhoz szállítják a meleg ebédet vagy a tartós élelmiszert. Mi is segíthetünk felajánlásainkkal.

Tovább olvasom »

Anyagi támogatás a kezdő óvodapedagógusoknak is

Folytatódnak és szeptemberre be is fejeződnek az óvodai felújítások – jelentette be a XXI. Óvodai Szakmai Napok megnyitóján dr. Bács István alpolgármester, a Kincses óvodában. Elmondta azt is: a Pedagógus II. és a Mesterpedagógus fokozatot elérők után most a gyakorlattal még nem rendelkező óvónőket támogatja havi húszezer forinttal az önkormányzat.

Tovább olvasom »

30 éves a VMG Baráti Kör

Fennállása harmincadik évfordulóját ünnepli a Vörösmarty Mihály Gimnázium Baráti köre, ennek apropóján az iskola igazgatója és az egyesület néhánytagja egy háromágú hársfa csemetét ültetett az iskola udvarán.

Tovább olvasom »

Kérdőív a klímabarát parkról

A Darukezelő utcai klímabarát park kialakításával kapcsolatban várja a lakossági véleményeket, észrevételeket a város vezetése. Aki szívesen részt venne az együtt-gondolkodásban, a városvezetés munkáját segítheti egy internetes kérdőív kitöltésével.

Tovább olvasom »

Állítsuk meg a fosztogatást!

Petíciót indított honlapján az LMP, hogy a kormány ne lehetetlenítse el az önkormányzatok munkáját és működését, és ne vonja el azokat az önkormányzati forrásokat, amelyek nélkül leállhatnak a közszolgáltatások. Erről tartott sajtótájékoztatót Érden Schmuck Erzsébet társelnök és Tetlák Örs.

Tovább olvasom »

Elismerés és jutalom

Az érdi rendőröknek sikerült felszámolniuk az unokázós csalásokat Érden és környékén. T. Mészáros András polgármester elismerő oklevéllel és 100-100 ezer forint pénzjutalommal köszönte meg három érdi rendőr eredményes, átlagon felüli és áldozatos munkáját a közgyűlés február 28-ai ülésén.

Tovább olvasom »