Címkék: Közélet

Újabb fejlesztések a Romicsban

További 262 millió forintot költhet a város a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény fejlesztésére: a Miniszterelnökség döntése értelmében a korábbi projekt maradványösszegéből orvosi műszereket és informatikai eszközöket szerezhetnek be – tájékoztatott Tetlák Örs alpolgármester.

Tovább olvasom »

Így közlekedünk mi

Érdről, ha a közúti közlekedés szempontjából vizsgáljuk, sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy unalmas város lenne. Parkolás, bicikliutak, aszfalt, körforgalom, kitáblázás, gyalogátkelők – megannyi téma, probléma
vagy sikertörténet. De hogy néz ki az érdi közlekedés a rendőr szemével?

Tovább olvasom »

Fakivágás a Bara-parton

A nagyfeszültségű vezetékek biztonsági sávjában ritkította a fákat az ELMÜ Százhalombattán. A helyi önkormányzat ezzel kapcsolatban közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozza: a ritkítást törvény írja elő, ugyanakkor a kivágott fákat sajnálják, és a MOL-lal együtt 3000 csemetét kívánnak telepíteni.

Tovább olvasom »

Húsz utcát aszfaltozhatnak le idén Tárnokon

Tárnok 150 millió forint támogatást kapott a helyi utak portalanítására, melynek köszönhetően már kiírták a közbeszerzést 19 utca aszfaltozására, míg a Fő utcát külön eljárásban indítják el – fogalmazott az Érd FM 101.3-nak Lukács László, Tárnok polgármestere.

Tovább olvasom »

Lejárt tartozás: tartós csapda

A lejárt tartozás nem csak szegénységbe sodorhatja az embert, hanem olyan magatartást is előhív, ami aztán tartósítja is ezt az állapotot. Nem vállal bejelentett munkát és nem nyit bankszámlát, hogy ne vonhassák belőle a tartozást – derül ki egy kutatásból.

Tovább olvasom »

Időben szólunk! Ne felejtsen autópályamatricát venni!

2022. január 31-én éjfélkor lejárnak a 2021-re megváltott éves országos és megyei autópályamatricák. Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató vezérigazgatója az Érd FM 101.3-nak elmondta, eddig kevesen vásároltak matricát, várhatóan az utolsó héten másfél millióan vesznek majd vignettát.

Tovább olvasom »

Szokott olvasni? Itt a nagy érdi könyves kihívás

Idén is az olvasást népszerűsíti az Érdi Könyvklub, meghirdették a 2022-es nagy érdi könyves kihívást a Facebookon. Harminc kategóriában hirdetnek feladatokat, a könyvmolyoknak pedig nincs más dolguk, mint teljesíteni azokat, ezzel is bizonyítva, hogy olvasni jó.

Tovább olvasom »