December 15-ig elfogadják a diákigazolványokat a BKK járatain
A BKK járatain a veszélyhelyzet megszűnésével kapcsolatos átmeneti szabályok miatt néhány hónapig még elfogadják a 2019/2020-as tanévre korábban érvényesített diákigazolványokat.
A BKK járatain a veszélyhelyzet megszűnésével kapcsolatos átmeneti szabályok miatt néhány hónapig még elfogadják a 2019/2020-as tanévre korábban érvényesített diákigazolványokat.
Az érdi Vöröskereszt adományosztást szervez novemberben, október utolsó napjaiban pedig véradásra hívja a lakosokat
A rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít a megemlékezés nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények megelőzésére.
Csőzik László Fb oldalán tette közzé, hogy idén nem tartják meg a szokásos, városi ünnepséget. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a polgármester posztját.
Több érdi lakos panaszkodik, hogy a Budapest felé közlekedő vonatokra reggelente alig lehet felférni. Megkérdeztük a MÁV-START illetékeseit, miért nem indítanak nagyobb kapacitású szerelvényeket a csúcsidőszakokban.
Január 5-én pótolja a január 1-jén elmaradt kommunális, illetve szelektív hulladékszállítást az ÉTH. Elviszik a kedd óta keletkezett plusz hulladékot is, amennyiben azt zsákba kötve, a kuka mellé helyezik ki az ingatlantulajdonosok. Megkezdődik a karácsonyfák elszállítása is.
Több lakossági bejelentés érkezett az önkormányzathoz, a közterület-felügyelethez, és a rendőrséghez is, hogy vaddisznók járják Érd Parkváros környékét. Az ügy kapcsán Érd Megyei Jogú Város Jegyzője lakossági felhívást tett közzé.
A babonán alapuló szerencsére még egy picit várni kell, ugyanis a kéményseprők március 1. és június 30. között végzik majd el az ingyenes kéményseprési sormunkát Érd társasházaiban. Aki családi házban él, ahhoz nem érkezik csak úgy magától a kéményseprő: az égéstermék-elvezetők felülvizsgálatát a háztulajdonosoknak kérniük kell. Hogy hogyan, arról bővebben olvashat cikkünkben.
Az újév első munkanapján megkezdte működését az Érdi Járásbíróság, a Felső u. 43. szám alatt.
Átmenetileg megváltozott a Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje a koronavírus járvány miatt. Az ügyfelektől azt kérik, hogy, ha lehet, akkor online intézzék az ügyeiket. Ha erre nincs lehetőség, telefonon kérjenek időpontot. A részletekről dr. Konkoly Zita jegyző nyilatkozott az Érd TV-nek.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.