Címkék: Közérdekű

Április 9-én Magyarok Vására

A húsvét előtti hétvégén rendezik meg az idei év első vásárát, mely természetesen ennek az ünnepnek a jegyében telik majd. A kilátogatók a szokásos árusokkal, a jól megszokott ételekkel és kiegészítő programokkal várják az érdeklődőket.

Tovább olvasom »

Kazánjavítás a tárnoki óvodában

Tárnokon, a Marton utcai óvodában március 21-én javítják, illetve karbantartják a kazánt. Amíg a fűtésrendszer biztonságosan nem működik, a gyerekeket a Honfoglalás utcai óvodában fogadják – tájékoztatott az intézményvezető.

Tovább olvasom »

Vezetéképítés az Orvos utcában

Március 16-tól április 30-ig vezetéket építenek az Orvos utcában. A munkálatok reggel nyolctól délután négyig tartanak, ezért az ÉTV kéri, hogy az érintett szakaszok mentén lakók reggelenként álljanak ki az autójukkal, ugyanis napközben korlátozzák majd a ki- és behajtást.

Tovább olvasom »

Áprilisban olvassák le a vízórákat Tárnokon

Az éves vízmérő-leolvasást (a cikkünkben is megtalálható) ütemezés szerint végzi majd az ÉTV. A szolgáltató arra kéri az ügyfeleket, hogy jól láthatóan tüntessék fel a ház-, vagy helyrajzi számot, biztosítsák a leolvasók számára a bejutást, és távolítsák el az esetleges talajvizet az aknából.

Tovább olvasom »