Címkék: kultúra

Tanári koncert barokktól a jazzig

Több éve már, hogy a Lukin László Zeneiskola tanárai ősszel és tavasszal hangversenyt tartanak. Múlt héten a Szepes kamaratermében lehetett meghallgatni – ezúttal elsősorban – a fúvós pedagógusok és zongorakísérőik produkcióit.

Tovább olvasom »

Máté Péter-díjat kapott a Karthago

Rangos kitüntetést kapott az idén 42 éves Karthago zenekar, hiszen átvehették a Máté Péter-díjat. Az állami kitüntetésről az Érd FM Bundáskenyér című műsorában kérdezték Gidófalvy Attilát, a Karthago tagják, az Érd FM 101.3 műsorvezetőjét.

Tovább olvasom »

Lengyeleket mentő magyar huszár

A nagy történelmi események olyan aprónak tűnő mozzanatokból állnak össze, amelyek önmagukban még lábjegyzetként sem szerepelnek a krónikák lapjain. Ugyanakkor emberi sorsok húzódnak ezek mögött, olykor kivételesen hosszú életeket befolyásol egy-egy, rendkívüli körülmények között meghozott döntés.

Tovább olvasom »

Érdi siker az Őszirózsán

Nem csupán az Aranykoszorús minősítést, hanem a legjobb magyarországi előadó díját is megszerezte Szigeti Eszter a szlovákiai Ipolynyék XX. Őszirózsa magyarnóta-énekesek országos versenyén.

Tovább olvasom »

35 évüket dalolták el a Szirmok

Jubileumi hangversenyt tartott múlt hét szombaton a Szirmok Női Kar a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, ahol nemcsak a zenetörténet, de a kórus múltjának fontos állomásaiba is betekintést nyerhetett a hallgatóság.

Tovább olvasom »

Élet a bezárt művelődési központban

Nem készül gyors nyitásra a Szepes. Ha pünkösd után valamilyen gyereknapi kontaktrendezvényt tudunk szervezni – akár korlátozások mellett –, akkor már jól állunk – fogalmazott az Érdi TV-nek Wolf Katalin igazgató, aki beszélt arról is, hogy milyen feladatokat tudnak elvégezni a zárás ideje alatt.

Tovább olvasom »

Kettős tárlat

Kávránné Szedmák Ilona és Vincze D. Jutka festményeiből nyílt kiállítás szombaton a Parkvárosi Közösségi Házban. A tárlatnyitón az Irodalomkedvelők Klubjának tagjai működtek közre, a zenéről pedig a Lukin növendékei gondoskodtak. Az alkotókat Hangyássy Jánosné, a KÉK tagja méltatta megnyitójában.

Tovább olvasom »

Harmóniát közvetíteni

Virtuális tagjának – olyan irodalomkedvelőnek és -művelőnek, aki rendszeres kapcsolattartáshoz távol él, de közösséget vállal az érdi csapattal – rendezett költői estet az Irodalomkedvelők Klubja a Szepes Gyula Művelődési Központban.

Tovább olvasom »

Könnyű olvasmány nehéz emberekről

A székelyekről könyvet írni alighanem elhivatottság és bátorság kérdése, utóbbi azért, mert kis túlzással mondhatjuk, hogy könyvtárnyi irodalma van e népcsoport eredetének, történetének, néprajzának és minden lehetséges vonatkozásának.

Tovább olvasom »