Címkék: kultúra

Hetven felett csak csészealj

Erős kezdés – az Érdi Szenior Akadémia tavaszi félévének első előadója az egykori tájfutólegenda, Monspart Sarolta volt. A hallgatóság soraiban ülök ifjú korukból emlékezhettek a 14-szeres magyar bajnok, világbajnok távfutóra, 6-szoros sífutó magyar bajnokra, az első európai nőre, aki három órán belül futotta le a maratoni távot. S emlékezhetnek a kullancscsípés okozta szörnyű betegségére, amely kettétörte versenyzői pályafutását, de elszántságát, életkedvét nem tudta elvenni.

Tovább olvasom »

Tízezernyi pillangó évente

Lepkét könnyebb fotózni, mint madarat – vallja Sebők Ferenc, arról, miért kedveli a pillangók fényképezését, persze hozzáteszi azt is, hogy szépek ezek a fürgén cikázó rovarok, s így már értjük is, miért ezek a képek vannak többségben a művelődési központ folyosói galériájában, a Duna–Art Fotóklub házi kiállítóhelyén bemutatott anyagban, amelyek Érd természeti értéket képviselő helyszínein, a Beliczay-szigeten, a Fundoklia-völgyben és a levendulásban készültek.

Tovább olvasom »

Alkotók agyagos úton

A Poly–Art Alapítvány 25 éve rendez pódiumesteket, korábban évente hármat, amelyeknek a kezdeti időkben a Pataki Cukrászda adott otthont, majd a városi könyvtár fogadja őket rendszeresen, jelenleg évi két alkalommal, áprilisban és decemberben.

Tovább olvasom »

„Olvas-e még, valaki verset?”

A kérdést Magamnak című versében teszi fel Mátyus Attila költő, aki több negyedikes osztálynak olvasott fel verseiből a Szociális Gondozó Központ költészet napi rendezvényén csütörtökön.

Tovább olvasom »

Zsivajgó költészet

Április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját, de Érden már szerda óta minden a versről szólt a könyvtárban, az általános iskolákban és ma a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban is.

Tovább olvasom »

Egy kis IRKA a költészet napján

Daróci Lajosné Márta, az IRKA vezetője egy verscsokrot állított össze olvasóinak az érdi irodalomkedvelők és amatőr írók, költők írásaiból. Az Érd FM-nek pedig interjút adott egyikük, Nagy-Rakita Melinda.

Tovább olvasom »

Már szépül az aluljáró

Egy jó ötlet, a város támogatása, 200 kanna festék és négy lelkes művész kitartó munkája kell(ett) ahhoz, hogy megszépüljön az eddig kicsit lehangoló látványt nyújtó Alispán utcai aluljáró. Hogy pontosan mi is készül ott, azaz mit nézhetünk majd ezután a falfirkák helyett, az eddig titok volt, de most arra is fény derült.

Tovább olvasom »

Dés László és Geszti Péter közösen írt karácsonyi dalt

Dés László szerezte a zenéjét, és Geszti Péter írta a szövegét új karácsonyi daluknak, amelynek a hangulata ezúttal nem tagozódik a kifejezetten önfeledt és vidám karácsonyi dalok közé, hanem az idei évhez illően, dallamában és szövegében is egy lélektanilag mélyebb üzenettel elgondolkodtat.

Tovább olvasom »

A hangszerekkel ismerkedtek

A Lukin László Zeneiskola hangszerbemutatókkal hozza közel a zenét az érdi és környékbeli gyerekekhez. A foglalkozások a héten még tartanak a Csuka Zoltán Városi Könyvtár Zenei Fiókkönyvtárában, de olyan népszerűek, hogy több csoport vagy osztály jelentkezését már nem tudják fogadni.

Tovább olvasom »