Címkék: kultúra

Az igazság hangjai és formái

Kedden este tartotta a Szepes Gyula Művelődési központban az IRKA az idén „(I)GAZSÁG” címen kiírt vers- és prózaíró pályázatának eredményhirdetését. A díjazott és felolvasott művek – valószínűleg az alkotók tudtán nélkül – tanúságtételül szolgáltak Fábry Zoltán azon megállapításának, miszerint: „Csak a valónak igaz megragadásával válhat az író és művész szószólóvá, alakítóvá, teremtővé és változtatóvá. Író a valóságot csak az igazság megsértése nélkül közvetítheti.”

Tovább olvasom »

A Napkirály palotájáé lett a fele királyság

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Parkvárosi Könyvtár, aminek lelkes munkatársa olyan nagyon szerette a meséket, és azon belül is a magyar népmeséket – annál jobban talán csak magukat a gyerekeket szerette – , hogy meghívta udvarába a mesék főhőseit, akik örömmel fogadták el az invitálást. Gyönyörűbbnél gyönyörűbb mesehősök és kellékek gyűltek hát össze a birodalomban, de köztük is volt egy, ami olyan csodálatos volt, hogy a Napra lehetett nézni, de rá nem.

Tovább olvasom »

„A dal ugyanaz marad”

Telt ház volt vasárnap délelőtt a Szepes Gyula Művelődési Központ színháztermében: a közönségteret ellepték a gyerekek és szüleik, akik együtt dúdolták az oly jól ismert dallamokat a Csiribiritől a Sehallselát Dömtörön keresztül a Micimackóig. Minden gyermek és mára már felnőtt, egykor volt gyermek Jutka nénije adott koncertet.

Tovább olvasom »

A világ legfrissebb lenyomata a Verzión

Idén 15. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 6. és 11. között 35 országból 59 filmet vetítenek Budapesten. A fesztivál idei szlogenje: Nézz szembe a világ legfrissebb lenyomatával. A filmek mellett persze lesznek szakmai programok, a gyerekeket és a fiatalokat megszólító érzékenyítő foglalkozások, no meg koncertek is szép számmal.

Tovább olvasom »

Megsárgult levél, rozsdás kilincs

Amikor a különbözőség hasonlóságot szül, amikor a látásmód az ellentétesben is megtalálja a közöset, akkor születnek olyan kiállítások, amilyet a parkvárosi református gyülekezet közösségi termében láthattunk Homolya Gábor és Hamar József fotográfiáiból, amelyeket az alkotók barátjaként Süle Zsolt ajánlott a figyelmünkbe, ránk bízva – sőt, kifejezetten ösztönözve erre –, hogy kitaláljuk, melyik felvétel kinek a munkája.

Tovább olvasom »

Útban a végkifejlet felé

Érdi emelkedő címmel Matzon Ákos Munkácsy-díjas festőművész kiállítása nyílt meg az Érdi Galériában. A tárlatot Pataki Gábor művészettörténész ajánlotta a közönség figyelmébe, s szokás szerint – ahogy ezt már nyugodtan elmondhatjuk – Dresch Mihály szolgáltatott alkalomhoz és a hangulathoz illő dallamokat szaxofonon.

Tovább olvasom »

Személyes őszélmények

A Képzőművészek Érdi Közössége igyekszik kihasználni a lehetőséget, amit azzal kaptak, hogy az új Parkvárosi Közösségi Házban évi négy alkalommal kiállítási lehetőségük van. Idén már a harmadik tárlatukat szervezték meg, ezúttal a mindenkor, minden műfaj alkotóit erősen inspiráló – ahogy erre László Bandy képzőművész is felhívta a figyelmet megnyitójában – ősz jegyében.

Tovább olvasom »

Ma szüret!

Pincelátogatással, gasztronómiai vásárral, játszóudvarral, színpadi programokkal, Bódi Csabi műsorával és utcabállal várják a szervezők az érideket déltől éjfélig a pincesoron. Érdemes követni facebook-oldalunkat is, az Érd Médiacentrum élő kitelepüléséről. A HELYSZÍNRŐL JELENTKEZÜNK

Tovább olvasom »

Megkezdődött az Érdi Jazz Fesztivál

A rendezvényt a Bögöthy-trió nyitotta meg – ez egy olyan formáció, ami itt, az Érdi Jazz Fesztiválon debütált. Hamarosan, 19 órakor a Modern Art Orchestra lép a Földrajzi Múzeum kocsiszínjének színpadára, és vasárnap sem maradunk program nélkül.

Tovább olvasom »