Címkék: Mindennapok

Grandiózus tervek az érdi városligetben

Még idén tervezik az érdligeti Papi földeken létesülő városliget megnyitását az emberek előtt. Jelenleg még építési területről van szó, de a munkálatok gyors ütemben haladnak. A városvezetésnek grandiózus tervei vannak, melyeknek egyes elemeire pályázatokat nyújtottak be, de a rekreációs parkban hamarosan már az érdiek is pihenhetnek.

Tovább olvasom »

Középkori játékokkal várták a gyerekeket

A Magyar Földrajzi Múzeum szombaton családi napot tartott, az Érd 775 című tárlathoz kapcsolódóan a középkor adta a délután tematikáját. A gyerekek középkori játékokkal ismerkedhettek, Mátyás király korabeli mesét hallgathattak, a felnőttek pedig betekintést nyerhettek abba, hogy hogyan éltek itt az emberek a középkorban. VIDEÓVAL FRISSÍTVE.

Tovább olvasom »

Szabadság útikalauz stopposoknak

Egy bizonyos kor fölött mindenkinek vannak autóstoppos élményei, hiszen az 1960-as és 70-es évek ifjúsága így járt a Balatonra, Erdélybe, Jugoszláviába, a bátrabbak nyugat felé is elmerészkedtek, de az igaz célpont Lengyelország volt. Táraságban hosszú évtizedekig sikerrel mesélhető legendák születtek, igaz történtek keringtek ezekről a kalandokról. Zajti Ferenc erről a jelenségről kezdett évekkel ezelőtt dokumentumfilmet forgatni, amelyet az Érdi Lengyel–Magyar Kulturális Egyesület meghívásának eleget téve mutatott be a városi könyvtárban.

Tovább olvasom »

Az anyag eredete

A Poly–Art Alapítvánnyal rendszeresen kiállító festőként ismerjük elsősorban Tarnócziné Barabás Irént, pedig keramikusként is szorgalmasan alkot, de ezeknek a munkáknak a bemutatására ritkábban kínálkozik lehetőség. A művelődési központ előtéri tárlóiban most ezek a sajátos, raku technikával készült tárgyak láthatók.

Tovább olvasom »

Hagyomány és kreativitás

A március 15-iki rajzpályázatnak olyan régi hagyományai vannak a művelődési központban, mint annak, hogy ezeknek az alkalmi rajzoknak előszeretettel választott főszereplői Petőfi, Kossuth és persze huszárok minden mennyiségben. De miért is lenne ez másképp, hiszen a pályázatot az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére írják ki évről évre, s amely iránt az érdeklődés töretlen: idén 227 pályázat érkezett, 69 Érdről, a falakra 122 rajz került ki a zsűri – Regős Ágnes képzőművész, rajz- és médiaszakos tanár, Dózsa-Tóth Sarolta vizuális nevelőtanár – döntése alapján. Három korcsoportban összesen 13 díjat osztottak ki a bírálók.

Tovább olvasom »

Felnőttek, gyerekek a digitális térben

Gyerekek, szülők, tanárok a digitális térben – milyen veszélyek merülhetnek fel, és hogyan előzhetjük meg, illetve kezelhetjük őket? Mit tehetünk gyermekeinkért? Reményiné Csekeő Borbála pszichológus, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője tartott előadást a Vörösmarty gimnáziumban a pedagógusoknak és a szülőknek arról, milyen kihívásokkal kell szembenézniük a digitális nemzedéknek, illetve az őket nevelő felnőtteknek.

Tovább olvasom »