Döbbenetes mennyiségű szemét gyűlt össze a Riminyáki úton
Egy csapat önkéntes az árkokból, illetve a bokrok alól szedte össze az eldobált hulladékot, több száz cigicsikk is a zsákokba került.
Egy csapat önkéntes az árkokból, illetve a bokrok alól szedte össze az eldobált hulladékot, több száz cigicsikk is a zsákokba került.
A hálózatbiztonság nem jelenthet felesleges facsonkolást.
A madarak fészkelési időszakában csak vészhelyzet esetén végezhet ilyen munkálatokat az ELMŰ.
Korlátozná az érdi tűzijáték-cunamit Csőzik László polgármester.
Érdekesen alakul a diósdi polgármester-választás, a választási bizottságok után a Kúria fogja kimondani a végső szót, várhatóan két héten belül.
A volt érdi önkormányzati képviselő 74 évet élt.
Elek Sándor saját maga jelentette be a Facebookon, hogy vádat emeltek ellene.
A városvezető a tenyeréből etette meg a vadon titokzatos lakóját.
A megyei jogú város első embere és alpolgármesterei minden hónapban mintegy 350 ezer forintot hagynak a közös kasszában – derül ki Csőzik Facebook-bejegyzéséből.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.