Ne hagyjuk magukra az érdi civil állatmentőket!
Hiszen ők se hagynak magára egyetlen állatot sem.
Hiszen ők se hagynak magára egyetlen állatot sem.
Országosan három alapítvány kapott kiemelt figyelmet az év végi adománygyűjtésben, köztük az Érdi Civil Állatmentők is.
Az Érdi Civil Állatmentők küzdenek érte, gazdit is keresnek a csöppségnek.
Az első alkalommal megtartott jótékonysági megmozdulással az érdi Szociális Gondozó Központot lehetett támogatni.
Az intézmény főigazgatója mindannyiunkra számít a keresésben, különben szép lassan elfogynak az orvosok a Romicsból.
Tímea csak kocogni szeretett volna a szép őszi időben, de majdnem tragédia lett belőle.
Így segít a város azokon, akik már kitikkadtak a forróságtól.
A törzszászlós szirénázó rendőrautóval szállította kórházba a fulladozó cukorbeteg gyermeket.
Indul az Idősek Barátai Program, várják a nyugdíjas önkénteseket és azokat, akiknek segítségre van szükségük.
Kiadták a vörös kódot, hogy minden hajléktalan azonnal meleg helyre juthasson. Körülnéztünk, mi a helyzet Érden.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.