Címkék: sport

Futsal: egyelőre kérdéses a 5 Stars jövője

Mint beszámoltunk róla, kieső helyen végzett a futsal NB II Nyugati csoportjában a 5 Stars Érdi VSE. Mint Kajdy György, a 5 Stars SE elnöke az Érdmost.hu-nak elmondta, bíznak benne, hogy maradhatnak a másodosztályban, de az Érdi VSE-vel való együttműködés vélhetően megszűnik.

Tovább olvasom »

Megnyerték az első versenyt

A sportág szabályai is engedik, így már néhány hete újrakezdhette az edzéseket az Érd Baseball és Softball Club, amelynek U15-ös korosztálya hétvégén Jánossomorján már tornát is nyert.

Tovább olvasom »

Foci: újrakezdte az edzéseket az Érdi VSE

A május 18-án hozott polgármesteri döntés értelmében ismét megkezdhette az edzéseket az Érdi VSE az Ercsi úti Sporttelepen. Limperger Zsolt együttese szinte a teljes kerettel próbálta bepótolni az elmúlt hónapok okozta lemaradást, az utánpótlás pedig csütörtöktől folytatja.

Tovább olvasom »

Futsal: győzelemmel búcsúzott a 5 Stars

6–4-es győzelemmel búcsúzott az ÉRD Arénától a kieső csapatok találkozóján a 5 Stars Érdi VSE, amely a Hidegkúti SC-t múlta felül a futsal NB II Nyugati csoport alsóházi rájátszásának utolsó, 10. fordulójában. Varga Lászlóék bíznak benne, hogy legjobb kiesőként maradnak a másodosztályban.

Tovább olvasom »