Fesd ki magadból a stresszt
A Szikra Egyesület 1,5 millió forintot nyert az autista gyermekek szüleit segítő művészetterápiás programra.
A Szikra Egyesület 1,5 millió forintot nyert az autista gyermekek szüleit segítő művészetterápiás programra.
Az érdi Szikra Tehetséggondozó Egyesület harmadik alkalommal rendezett Márton-napi felvonulást a város főterére.
Segítsen, hogy Érdre kerüljön a több millió forintos pályázati pénz.
Az autista gyerekek fejlesztésével foglalkozó érdi egyesület központjának a szebbé varázsolásában számítanak a segítő kezek jelentkezésére.
Kákonyi Elizabetára voksoltak a legtöbben. A harmadik helyen is érdi pedagógus végzett.
Harmadik éve választják meg az Év Gyógypedagógusát, érdiekre is szavazhatunk.
Több száz kékbe öltözött ember vonult a városközpontban az autizmus világnapján.
Kiemelkedően sikeres volt az idei Pí-futás: kétszer annyian mozdultak meg a Szikráért, mint tavaly.
Az érdi kezdeményezés országszerte egyedülálló, és idén még több szolgáltatással bővül.
A Szikra Tehetséggondozó Egyesület nyílt levélben fordult Rigó Katalinhoz, az Érdi Tankerület vezetőjéhez.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.