Nem minden állatot kell megmenteni?
A kezdeményezés második nyílt fórumán már a lelki támogatás és a bizalomépítés került a középpontba.
Nemzetközi együttműködésben újítja meg a szakképzést az Érdi Szakképzési Centrum.
A fiatal érdi úszó egy arany- és egy ezüstérmet szerzett a Gyermek Országos Bajnokságon.
Kamera rögzítette a tettlegességig fajult vitát, miközben a felek az elhaladó vonatra vártak a sorompónál.
Hiába locsolták, még a lombját is hűtötték vízzel, de sajnos nem jártak sikerrel.
Tomi, a kék busz kalandjai elevenednek meg a nagy platán árnyékában július 14-én. A mesés, rajzolós program ingyenes, szeretettel várják a szülőket is.
Barátja volt élettársát egy közösségi oldalon fenyegette meg a törökbálinti férfi, így internetes agresszió miatt emeltek vádat ellene.
Az önkormányzat közlése szerint a következő hetekben is folytatják a tenyészhelyek ellenőrzését és a szükséges beavatkozásokat.
A felkészülési program harmadik mérkőzésén 3-1-re győzött Domján Attila együttese.