Új helyszínen tartják az érdiek egyik kedvenc szeptemberi programját, amellyel az átmeneti gyermekotthon lakóit lehet támogatni.
Az Iváncsa vetett véget a kupaszareplésnek az Novák Ferenc Érdi Sportközpontban.
Mutatjuk, hol dolgoznak az Érdi Városgazda munkatársai a nap folyamán.
Érd nem véletlenül lett a zarándoklat kiindulópontja.
Együtt búcsúztatták a nyarat a pszcihiátriai betegek és a fogyatékossággal élők a Harmóniáért egyesület legutóbbi rendezvényén.
Érd idén a Szepes Gyula Művelődési Központban ünnepelte Szent István napját és az államalapítást.
Augusztus 20-án, a városi ünnepségen hatan részesültek kitüntető elismerésben.
Csütörtökön, délelőtt 9 órakor kezdődik a rendezvény, amelyet idén a Szepes Gyula Művelődési Központban tartanak.
A férfi életét a mentősök mentették meg, akiket csak két nappal később hívtak ki.
A döntőben a Pázmánd NKK nem hibázott, így ők emelhették a magasba a győztesnek járó kupát.