Legyen azonosítható kulturális terméke Érdnek
És az emberek már januárban tudhassák, hogy mire számíthatnak az év során – mondta el Vermes Zoltán az ÉrdMost friss podcast adásában.
És az emberek már januárban tudhassák, hogy mire számíthatnak az év során – mondta el Vermes Zoltán az ÉrdMost friss podcast adásában.
A bejelentések alapján pénztárcákat lop és autókat fosztogat a közelmúltban feltűnt bűnözői csoport.
A külföldi diákok festettek, ajtót cseréltek és takarítottak az egy hetes itt tartózkodásuk során.
A legizgalmasabb beszélgetéseket ezentúl képben és hangban is nyomon követhetik az ÉrdMost Youtube csatornáján és Facebook oldalán.
A minap elfogott gyanúsítottak kirptovaluta-befektetéseket ígértek, amit aztán nem teljesítettek.
Kísérleti jelleggel ugyan, de október 23-án ismét mozizhatunk majd az érdi művelődési központban.
Az Érdi VSE az MTK második csapatát verte az NB III. legutóbbi fordulójában.
A forradalom hangulatát megidéző kiállítás nyílik október 18-án Érden.
Akkor jelentse be azokat az Érden álló fákat, amiket ön szerint mindenképpen meg kellene óvni a kivágástól.
Október 20-án indul az aHang és az Egységes Diákfront által közösen szervezett alternatív oktatásügyi népszavazás.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.