Eurómillókkal ünnepli születésnapját az érdi cég
Az idén húsz esztendős GIA Form Kft. sikertörténetéről ír az országos sajtó.
Az idén húsz esztendős GIA Form Kft. sikertörténetéről ír az országos sajtó.
Az elkövetők magukat siketnémának kiadva rabolták ki áldozataikat.
Október 20-ig kell kitölteni és visszaküldeni az adatlapot.
Kiváló őszi program a gyerekeknek a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében október 14-én.
Barátkozás, nyelvtanulás és egy minél nyitottabb ifjú nemzedék. Ez a célja az érdi és a lubaczówi középiskola alakulófélben lévő kapcsolatának.
Az internet hatása a fiatalokra lesz a témája az Érdi Galériában szerdán 19 órakor kezdődő előadásnak.
Az első alkalom oktòber 19-én, a Mandalaliget Kulturális és Egészségközpontban lesz.
Az eredeti időponthoz képest két héttel később, de ma délelőtt ismét megtartották a hagyományos Érd Körbe, városkerülő biciklis felvonulást.
Segítsen, hogy Érdre kerüljön a több millió forintos pályázati pénz.
A zöldítést és kisebb munkákat ugyan még el kell rajta végezni, de az arra közlekedők már most is áthajthatnak a teljesen átalakult csomóponton.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.