Szombaton kerülje el a Szent István hidat
Torlódásokra lehet számítani november 12-én a Szent István hídon, szerelési munkálatok miatt.
Torlódásokra lehet számítani november 12-én a Szent István hídon, szerelési munkálatok miatt.
„Most pakolni fogtok” – ezekkel a szavakkal fogott fegyvert két férfi egy tizenévesre és társaira egy battai játszótéren.
Nagyon sok vevő érdeklődik a szervezőnél, az árusokat is várják, regisztrálni sem kell előzetesen.
Aki szeretne randevúzni Ölvedi Rékával, reggel 07.30-tól délelőtt 10.00 óráig telefonálhat.
Utoljára volt nyitva csütörtökön a Fehérvári út 63. szám alatti posta.
A Marianum Gimnázium nyílt napján kihívásokkal csalogatják a kilencedikeseket.
December 4-ig a járművek világítóberendezését, féklámpáit ellenőrzik az egyenruhások.
Minden helyi – a város ügyei iránt – érdeklődőt várnak a politikusok.
A huszonöt négyzetméteres tárolóban bútorok és ruhák égtek.
Fogadjuk meg a rendőrök tanácsát, sok pénzt spórolunk vele.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.