Összement, ritkul, de a színvonalból nem enged az Érdi Újság
Utolérte a takarékosság a város lapját. Kicsi lett, de érdi.
Utolérte a takarékosság a város lapját. Kicsi lett, de érdi.
A gátlástalan tolvaj ügyében az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomoz.
Végre aszfaltburkolatot kap ez az utca is, okkal örülnek a lakói.
Nemzetiségi önkormányzatok tartanak közmeghallgatást Érden.
Lesz sok eső, lesz sűrű köd és szél, a napsütésből alig kapunk majd.
Útkarbantartás, közműépítés és egyéb karbantartási munkálatok miatt lassul a forgalomra a városban.
Döntetlent ért el hazai pályán az Érdi VSE focicsapata a Gyirmót FC ellen.
Több mint két évtized után állhatott ismét dobogóra hazai versenyző a tollaslabdázók magyar nemzetközi bajnokságán.
November 6-án 13 órától a Gyirmót FC Győr második csapatát látja vendégül az Ercsi úti Sporttelepen az Érdi VSE.
„Soha többé zsarnokokat, honfitársaim!” – szólt a polgármester.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.