Címkék: Közélet

Megfiatalodott az idősotthon

Befejeződött az idősotthon régi épületének átépítése. A tetőt leszámítva – amit néhány éve kicseréltek – felújították, modernizálták az egész házat, az elpiszkolódott homlokzatot pedig újjávarázsolták. Fotóink és videónk segítségével nézzen körül a Komplex Szociális és Gyermekjóléti Intézményben!

Tovább olvasom »

Duna-parti hallé party

Remek hangulatban és mondhatni halászléfőző időben rendezték meg az idei Duna-parti hallé party-t az érdi horgászok. A város legnagyobb civil szervezete, az Érd és Környéke Horgászegyesület 18. alkalommal szervezte meg családi napját ezen a hétvégén.

Tovább olvasom »

Már járható az új körforgalom a 7-es úton

A jelentősebb munkákkal elkészültek a 7-es út és a tárnoki Dózsa György út kereszteződésében épülő körforgalomban. A hátralévő munkák remélhetően már nem fogják jelentősen zavarni a forgalmat – adta hírül Tárnok polgármestere, aki a Vadlúd utcai kereszteződés munkálatairól is beszámolt.

Tovább olvasom »

Egyre többen bontják a vonalat

Ismét útjára indult a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által koordinált ,,Bontsa a vonalat!” elnevezésű kampánysorozat. A kampányindító előadásra Százhalombattán, a Barátság Kulturális Központban került sor július 6-án.

Tovább olvasom »

Megszavazták az új költségvetést Tárnokon

A korábban elfogadott zárszámadás függvényében Tárnok testületi ülésén megszavazták az új költségvetést, de azt újabb pénzügyi elvonás sújtotta, így a település 48 millió forinttal kevesebbet kap – írja közösségi oldalán dr. Lukács László.

Tovább olvasom »

Így lehetne javítani az érdi úthálózaton

Csőzik László, Érd polgármestere a város legalapvetőbb problémájával, az úthálózat helyzetével kapcsolatban fordult Magyarország miniszterelnökéhez közösségi oldalán. A városvezető hangsúlyozta, Érd folyamatosan gyarapodó, fiatal városa évtizedes lemaradásban van.

Tovább olvasom »