Címkék: közlekedés

Több parkoló lesz az érdi vasútállomásokon

Összesen 3000 P+R parkoló és 2000 B+R biciklitároló tervezését kezdi meg a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) a nemrég megjelent kormányhatározat értelmében a fővárosi agglomerációban, így Érden is – számolt be róla a Budapest Fejlesztési Központ a Magyar Építőknek.

Tovább olvasom »

A város üzemeltetheti ezentúl a vasúti aluljárókat

Érdet két vasútvonal, a 30-as és a 40-es is kettészeli. Ehhez kacsolódóan rengeteg terület van a MÁV fenntartásában. Tárgyalásba kezdett ezért még tavasszal az önkormányzat a MÁV-val, hogy egy partnerségi együttműködés keretében színvonalasabban üzemeljék és tartsák karban ezeket a területeket.

Tovább olvasom »

Veszélyt jelenthetnek a falevelek az úton

Az úttesten lévő falevelek akadályozzák a gumiabroncsok tapadását, amely elsősorban kanyarodáskor és fékezéskor lehet veszélyes, hiszen az átnedvesedett falevelek annyira csúszósak, mint a hó – figyelmeztet a kreszvaltozas.hu.

Tovább olvasom »

Így bringázunk mi

A magyar felnőttek 71%-a szokott kerékpározni és,főleg Budapesten,többen közlekednek kerékpárral a koronavírus óta, mint korábban. A kerékpározástól továbbra is az autóforgalom nagysága és a kijelölt infrastruktúra hiánya tartja vissza a legtöbb embert-derül ki a Magyar Kerékpárosklub kutatásából.

Tovább olvasom »

Szinte egész Diósd 30-as övezet lehet

Ez is az elképzelések között szerepel, mert bár a kamionos tranzitforgalmat tiltó táblákat örömmel fogadták a diósdiak, de vannak még kritikus helyek a városban, amelyek ügyében több zaj-, sebesség- és forgalomcsillapítóterv, illetve intézkedés készül – közölte a polgármester az Érd FM 101.3-on.

Tovább olvasom »

Életveszély elhárítva

Eltűnt az aknafedő a parkvárosi alagút járdájáról, ami miatt kissé életveszélyessé vált a gyalogos közlekedés. A Magyar Közút a bejelentést követően azonnal intézkedett és megoldotta a problémát, számolt be róla Gál Alex, a Szövetség Érdért frakció képviselője közösségi oldalán.

Tovább olvasom »