Két autó ütközött a 7-es főúton
Két személygépkocsi ütközött össze pénteken délután a 7-es főút 22-es kilométerénél, Érd közelében. Az összetört autók forgalmi akadályt okoztak – közölte lapunkkal a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Két személygépkocsi ütközött össze pénteken délután a 7-es főút 22-es kilométerénél, Érd közelében. Az összetört autók forgalmi akadályt okoztak – közölte lapunkkal a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása szerint várhatóan vasárnap reggelre megnyitják a sarucsere miatt egy hétre lezárt Hárosi Duna-hidat a halásztelki felhajtóval együtt.
2020. november 9-től, hétfőtől a 744-es és 746-os járatokon csúcsidőszakban sűrűbben indít járatokat a Volánbusz Érden – tudatta honlapján a közkeledési vállalat.
A helyi lakosok összefogásával valósult meg a forgalomcsillapítás a Szendrői utcában, ahol a Felsővölgyi úthoz hasonlóan kihelyezték a virágládákat, s több utcát egyirányúsítottak.
A kivitelező hibája miatt egy hétre lezárják a Deák Ferencről elnevezett Hárosi Duna-hidat.
Eddig tisztázatlan okból és körülmények között ütközött két személygépkocsi az M0-as autóúton Érd térségében 2020. november 1-jén 20 óra 30 perc körül. Egy 29 éves nő a helyszínen meghalt – közölte a police.hu.
A KRESZ szabályaira fittyet hányva száguldozott két luxusautós Érden, a Balatoni úton, akik csak a videófelvétel tanúsága szerint is több komoly szabályt szegtek meg.
Akár fél óra alatt eljuthatunk Érdről Pestre mindenfajta átszállás nélkül, ha elkészül a Déli körvasút, amellyel háromszor sűrűbbé tennék a kötöttpályás közlekedést. Az erről szóló tendert most írták ki.
A Felsővölgyi úton is forgalomcsillapító virágládákat helyeznek ki a közeljövőben, hogy az ott lakók is nyugodt körülmények között élhessenek.
A munkálatok várhatóan november végéig fognak tartani, addig forgalomkorlátozásra, útezárásra lehet számítani az adott útszakaszon, de a lakosok és ingatlantulajdonos számára az ingatlanra történő behajtást biztosítják a kivitelező Reaszfalt Kft. munkatársai.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k (sütik) az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákba való beleegyezése lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A beleegyezés meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.