Ahogy elkezdődött: harmincéves az Érdi Újság

Azon a lapszámon pedig – amit Harmat Béla akkori polgármesterrel lapozgatunk, aki könyvtároshoz méltón a mai napig őrzi az újság megjelent számait – azt: I. évfolyam, 1. szám, 1991. január 15. Az impresszumban az azóta már díszpolgári rangra emelt és 2016-ban elhunyt író, újságíró, Bíró András jegyzi főszerkesztőként a lapot, szerkesztőként pedig Dudás László van feltüntetve. A sajtószabadságot, ahogy sok minden mást is, tanulni kellett rendszerváltozáskor, a régi minták már csak az idősebb generációk emlékeiben éltek. Így fordulhatott elő, hogy az egyik Pest megyei kisvárosban a frissen meg választott SZDSZ-es polgármester nem engedte kivinni a városi újságot a nyomdából, mert számára nem tetsző cikk szerepelt benne – a korra jellemző, hogy az senkinek nem szúrt szemet, hogy honnan tudott róla, mi van a lapban –, s csak az országos nyilvánosság felmerült lehetősége bírta rá döntésének megváltoztatására. Ilyen Érden nem történt, erősíti meg ismereteinket Harmat Béla, hozzátéve, hogy az újságban a szerkesztők azt közöltek, amit akartak. Ez annak ellenére volt így, hogy a helyzet mai szemmel nézve – mondjuk úgy – pikáns volt kissé, de azért kiegyensúlyozott is valamelyest. Találtak egy már akkor is köztiszteletben álló, szakembernek tartott érdi lokálpatriótát, Bíró Andrást, akinek a neve jól csengett, s lényegében a polgármester köréhez tartozott.

A lap felelős kiadója – akkor ez még nem volt tiltott – az ellenzékben lévő fideszes képviselő, alpolgármester, T. Mészáros András volt, őket képviselte a lapnál Dudás László szerkesztőként, aki a Fidesz színeiben maga is tagja volt a képviselő-testületnek, s bizottsági elnöki posztot is betöltött. Hogy az egyensúly stabilabb legyen, létrehoztak egy szerkesztőbizottságot is, aminek a polgármester volt az elnöke. Mindebből az következik – amennyiben elfogadjuk, hogy a lapkészítők szabadon írtak –, hogy a város egyetlen helyi médiuma lényegében az ellenzék kezében volt. Mai szemmel ez több mint hihetetlen, de a harminc évvel ezelőtti viszonyok között ez nem okozott zavart, a lapszámokat lapozgatva legalábbis ez nem tűnik föl. – Daliás idők voltak ezek – emlékszik vissza Dudás László ,– a közéletben nem uralkodott még el a vak pártfegyelem, az üléseken többnyire a magunk meggyőződése szerint szavazhattunk, de így voltunk az újsággal is, közöltünk mindenféle véleményt és az arra érkező reakciókat. Nekem magamnak nem volt nagy tapasztalatom az újságcsinálásban, körülbelül tíz cikkem jelent meg, mielőtt szerkesztőnek választottak, később persze képeztem magam, s gyakorlatot is szereztem. A szerzőket, a különböző népszerű rovatok gazdáit pedig ismeretségi körből toboroztuk.

A szakmát tehát Bíró András képviselte, nem sokáig ugyan, mert a 9. lapszámban szerepel utoljára főszerkesztőként, onnantól csak szerkesztő van Dudás László személyében. A szakmai gyakorlatlanság meglátszott az újságon – ami eleinte A4-es formátumú volt, a 16. számtól lett A3 alakú –, például a tördelésen, a szöveg betűmérete ugyanis gyakran a cikk hosszától függött: ha rövid volt az írás, nagyobb betűből szedték, ha hosszú, akkor kisebből. Ettől függetlenül ez a helyi média hőskora volt, a szerkesztők igyekeztek szinte mindent nyújtani az olvasóknak a várospolitikai kérdésektől a kultúrán át – rendszeresen közöltek verseket, még maga a polgármester is publikált! –, szabás-varrás, a kertészeti, a pszichológiai és a gyermekrovatig mindent. A lap akkoriban kéthetente jelent meg, s fizetni kellett érte, 16,50 volt az ára, megvásárolni forgalmasabb üzletekben lehetett, ahová maga Dudás László szállította saját Trabantjával.

Ezek után már azon sem csodálkozunk, hogy hirdetések után is a szerkesztő járt. De adtak a marketingre is: Érdi Újság gyufacímke készült, ha valaki még gyűjtene ilyet, biztosan értékes ritkaságnak számítana. A példányszám hetente változott a cikkek által generált várható érdeklődés függvényében, de átlagosan 2500 körül mozgott. De miről is szóltak az első lapszámok? A fejléc alatti kiajánló szerinti témák: óvodai helyzetjelentés, körkép a körgyűrűről, polgárőrség Érden, városházi értesítő, gyerekkuckó, szabás-varrás kezdőknek. Belelapozva az első számba találunk egy cikket, amelyben (Erdélyi) Takács István református lelkész, maga is képviselő kíván áldott karácsonyi ünnepeket – január 15-én. Aztán az utolsó lapon látunk egy kis felhívást, amelyben a Fidesz érdi és diósdi szervezete a Narancs Klub programjaira invitálja az érdeklődőket, konkrétan Charlie Chaplin A diktátor című filmjének vetítésére, ugyanitt rendőrtoborzó felhívás is helyet kap, aminek fontossága a városi kapitánnyal a következő lapszámban közölt interjúból derül ki. Egy olvasói levél arról tudósít, hogy az érdligeti ABC-nél annyira zötyögős a parkolóba vezető járda, hogy fölhabzik a sör, mire kitolják a bevásárlókocsit – a környéken élők ma valószínűleg mit sem bánnák ezt, csak évtizednyi huzavona után lenne végre egy bevásárlóközpontjuk.

Érdemes fölidézni egy cikkből, hogy a város költségvetése akkor 1,2 milliárd forint volt, ami ma 13 milliárd, de tudjuk, hogy ez nem a finanszírozás bőkezűvé válásáról szól, érdekes továbbá, hogy már akkor is, innen nézve mintegy bűvös számként, fölmerült egy százmillió forintos hiány, adósság formájában. És persze az első lapszám első oldalán a főszerkesztő beszélget – rejtély, hogy miért álnéven –, elképzelésekről, önkormányzatiságról, várospolitikáról Harmat Béla polgármesterrel, aki ezt mondja: „Jöhetnek és mehetnek itt tanácselnökök és polgármesterek, s mondhatnak akármit, szerintem csak együttes erővel építhetjük föl városunkat. Együttesen – vagy sehogy.” Hát, valahogy így kezdődött. De hol vagyunk már ettől!