Egy csillag Érden
Jótékonysági adventi koncertet rendeznek hétfőn délután öt órától a Kálvin téri református templomban: az egyik tehetségkutató műsor győztese, Mészáros János Elek magánénekes ad személyes hangvételű, különleges koncertet. Belépődíj nem lesz, az adományokat a templom hátsó épületének befejezésére kívánják fordítani.
Mint Erdélyi-Takács István református lelkész tudósítónknak elmondta, a hátsó épületrészben ifjúsági szobát, gyülekezeti termet, lelkészi irodát szeretnének kialakítani.
– Mészáros János Elek nemcsak egy tehetségkutató műsor győztese, hanem református presbiter is. Koncertje különlegessége, hogy személyes hangvételű, hiszen bemutatkozik majd a közönségnek, beszél megtérésének történetéről is. Emellett ez az adventi koncert az ünnepi ráhangolódás egyik állomása lehet. Várunk sok szeretettel minden érdeklődőt, jókedvű adakozót. A koncert körülbelül hatig-negyed hétig tart majd, és egy kis vendégséggel zárul – tette hozzá Erdélyi-Takács István.
A koncert után dedikálásra és CD-vásárlásra is lesz lehetőség.