Elismerés és jutalom

Az érdi rendőröknek sikerült felszámolniuk az unokázós csalásokat Érden és környékén. T. Mészáros András polgármester elismerő oklevéllel és 100-100 ezer forint pénzjutalommal köszönte meg három érdi rendőr eredményes, átlagon felüli és áldozatos munkáját a közgyűlés február 28-ai ülésén.

Múlt év vége felé az Érdi Rendőrkapitányság illetékességi területén jelentősen elszaporodtak az unokázós csalások, amelyek első számú kiszemelt célpontja az idősebb korosztály volt. Az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya feladattervet dolgozott ki a tettesek felderítésére, és külön munkacsoportokat állított fel a feladatok végrehajtására. A nyomozók sikeres és megyehatáron is túlterjedő tevékenységének eredményeképp négy bűnelkövetőt állítottak elő, majd őrizetbe is vettek. A végrehajtásban résztvevő bűnügyi állomány kiemelkedő munkát végzett - így megszűntek Érden az unokázós bűncselekmények.

A közgyűlés mai ülésén elismerést vehetett át T. Mészáros András polgármestertől Juhász Péter Sándor rendőr őrnagy, Józsa Róbert címzetes rendőr főtörzs-zászlós és Munkácsi Tamás címzetes rendőr főtörzs-zászlós.