A fiataloknak is fontos a maszkviselés

Kampányt indított az Érd Médiacentrum „Viselj maszkot Érden is!” címmel. Ebben igyekszünk felhívni a figyelmet mindannyiunk közös felelősségére a járvány elleni védekezésben. Az akció egyik arca, Hüse Nikolett, diákpolgármester, aki mára a ruhatárához igazítja a maszkjait.

Az Érdi Ifjúsági Önkormányzat leköszönő diákpolgármestere szerint mindig lesznek, akik szabadabban gondolkoznak a maszkviselésről és ignorálják annak a hordását, de az iskolában szerinte erre már nincs lehetőség. Folyamatosan ellenőrzik őket a pedagógusok, de egymást is figyelmeztetik, ha valaki leveszi. 

„Az ismeretségi körömmel rendszeresen beszélgetünk arról, hogyha meg akarjuk fékezni a koronavírus-járvány terjedését, akkor muszáj hordanunk a maszkot, ha tetszik, ha nem, ha kapok benne levegőt rendesen, ha nem. Előfordul, hogy az aznapi ruhámhoz igazítom a maszkomat, mostanra mintegy száz darabból álló gyűjteményem van. Mindenkinek hozzá kell szoknia ahhoz, hogy a vírus nem válogat, de a szabályok betartásával jelentősen javíthatunk az esélyeinken, hogy ne kapjuk el a betegséget. Remélem, hogy példát tudok mutatni nemcsak az én korosztályomnak, hanem mindenkinek ebben a nehéz időszakban!” 

Hallgassa meg az Érd FM 101.3 interjúját Hüse Nikolettel!