Fizika show, szárazjéggel

Pénteken lezárultak az Érdi Vörösmarty Mihály gimnáziumban a beiskolázási tanulmányi versenyek. November 9-én biológia, kémia, illetve humán, 16-án pedig matematika-fizika tanulmányi versenyt rendeztek a nyolcadikos diákok számára. Ez utóbbi az immár hagyományos fizika show-val zárult, amit a gimnázium diákjai rendeztek a versenyeredményekre váró nyolcadikosoknak.

– Versenysorozatunk nagy hagyományokkal rendelkezik; a matematika-fizika komplex versenyt például 1993 óta rendezzük a továbbtanuló fiatalok számára, azzal a céllal, hogy a diákok még az iskolaválasztás előtt rendszerezhessék tudásukat, tisztába kerüljenek azzal, milyen hiányosságaik vannak. Versenyünkön megmérettetnek, sikerélményhez jutnak, ráadásul az első négy-négy helyezett mentesül a szóbeli vizsga alól az adott tantárgyból – mondta tudósítónknak Szilasné Mészáros Judit iskolaigazgató.

A pénteki komplex matematika-fizika versenyen 70 diák indult, és még aznap eredményt is hirdetett az iskola. Míg a feladatlapokat javították, a nyolcadikosokat a szintén hagyományos, és nagyon látványos fizika show-val szórakoztatták a gimnázium felsőbb éves diákjai.

– Szabad kezet adtunk nekik, ők válogathatták össze a kísérleteket, a hullám, a fény, a mágnesesség, villamosság témaköréből – tudtuk meg Varga Zsolt fizika, informatika szakos tanártól, aki Petrovácz Ilona tanárnővel segítette a diákok munkáját. Mint elmondta, a kísérletekhez az iskola eszközeit használták fel, de volt, amit ők barkácsoltak össze, és voltak olyan speciális anyagok is – mint például a szárazjég –, amivel a Messer cég támogatta az iskolát.

Az interaktív kísérleteknek a nyolcadikosok is részesei lehettek: aki jól válaszolt a gimnazisták kérdéseire, annak egy szelet csoki volt a jutalma – de a legnagyobb jutalom természetesen a versenyen elért jó helyezés volt.

Versenyeredmények:

  8. osztályosok tanulmányi versenye
    
    
    
 TantárgyNévIskola
1.BiológiaPolóny KincsőII.Rákóczi F. Tárnok
2.BiológiaKemecsi ZsófiaTörökugrató, Budapest
3.BiológiaHortobágyi NorbertAndreetti K. Sóskút
4.BiológiaFabó ZsófiaEötvös L. Százhalombatta
1.KémiaGerendás RolandÉrdligeti, Érd
2.KémiaHermann AttilaKőrösi, Érd
3.KémiaTóth KrisztinaKőrösi, Érd
4.KémiaSzijártó ZoltánMarianum, Érd
1.Matematika/FizikaSomogyi KornélBudaörs
2.Matematika/FizikaRuff József1. sz. Ált. Iskola, Százhalombatta
3.Matematika/FizikaKositzky HenrikBudai Nagy Antal Gimnázium, Budapest
4.Matematika/FizikaRákóczi ErikKőrösi, Érd
1.HumánLevolt PéterBeethoven, Martonvásár
2.HumánHujber Fanni BoglárkaJózsef A. Pusztaszabolcs
3.HumánEgyüd BenedekBolyai, Érd
4.HumánHajdú Eliza AnnaKozma F., Baracska