Gyurmával támogatják az autista gyermekeket
„Fél évvel ezelőtt pályáztunk egy nagyobb mennyiségű gyurmacsomagra és sikerült nyernünk is. Ez összesen 218 kilogramm gyurma, az első adagját, 18 kiló tízszínű gyurmát most kaptuk meg. A fejlesztéseken szerettük volna felhasználni, de ennek jelen pillanatban nincs esélye, ezért úgy döntöttünk, hogy az érintett családok között szétosztjuk” – ismertette a kezdeményezést a Szikra Tehetséggondozó Egyesület vezetője, Zádori Henrietta.
A gyurmákat az érdi és környéki érintett családok igényelhetik a szikra.tehetseg@gmail.com címen. Zádori Henrietta elmondta, a jelentkezők számának függvényében osztják szét a 18 kilogrammnyi gyurmát, de az biztos, hogy a jelentkezők mindegyikének jut belőle.
„Mindenki fog kapni, úgy fogjuk megoldani. A Szikrába is jár két autista ikerpár, egyértelműen egyformán fogunk mindkét gyermeknek adni, szerintem harminc családnak simán ki tudjuk osztani” – fogalmazott.