Hogyan viseljük el a ránk kényszerített magányt?

A legnagyobb jó szándék mellett is nehéz huzamosabb ideig a négy fal között, rokonoktól, barátoktól, ismerősöktől elvágva léteznünk. Miért szenvedünk ennyire az izolációtól?

Az ember természetéből adódóan keresi a társai közelségét. Őseink már a kőkorszak óta rájöttek, hogy csoportba verődve és együttműködve hatékonyabban tudnak a fennmaradáshoz szükséges mennyiségű élelmet gyűjteni. A fenyegetések elleni védekezés is könnyebbnek bizonyult összefogva, mint egyedül. A mai ember pedig hozzá van szokva, hogy rendszeresen összefut a barátaival, meglátogatja a rokonait, edzeni jár, színházba, moziba megy és a többi, nem egyszerű ezeket a megszokásokat hirtelen nullára redukálni. Legalább olyan nehéz, mint mondjuk elhatározni, hogy mostantól nem fogyasztunk több cukrot. Nem lehetetlen, de biztosan szenvedünk tőle mindaddig, amíg meg nem szokja  a szervezetünk.

Idegesebbé válunk a bezártságtól?

Az emberek nagy része már öt hete be van zárva. Nagyon lecsökkentek az ingerek, amelyek érnek minket, és ez hajlamossá tesz arra, hogy a bolhából is elefántot csináljunk. Egyszerűen vágyunk arra, hogy kibeszélhessük magunkat. A kommunikáció, egymás megérintése genetikailag belénk van kódolva. Hiába érintkezünk mobil eszközökön keresztül, a kütyük nem nyújtják ugyanazt az élményt, mint a személyes találkozás.  A videóchat nem tudja pótolni a fizikai kontaktust, márpedig az ember egyszerűen szereti az érintést. 

Miért van ilyen nagy szükségünk simogatásra, ölelésre?

A testi érintkezésnek fontos szerepe van, hiszen hozzájárul az örömérzethez és az emberek közötti kötődés kialakulásához, fenntartásához. Nem véletlenül ajánlják a szülőknek, hogy teremtsenek minél előbb minél több bőrkontaktust az újszülöttjükkel, mert ennek rengeteg bizonyított haszna van a szívritmus és a légzés szabályozásától kezdve a fertőzések távol tartásán át a szoptatást beindító hormonok termeléséig, illetve a stresszhormon-termelődés csökkentéséig. De az érintés jótékony egészségügyi hatásai nemcsak csecsemőkorban, hanem később is megfigyelhetők. A kevesebb fizikai érintésben részesülő tinédzserek például több vizsgálat szerint hajlamosabbak az agresszióra.

Ez azt jelenti, hogy a fizikai kontaktus és mások társasága biológiailag is hatással van ránk?

Pontosan ezt jelenti. A társas érintkezés olyan hormonokat – főleg endorfint, szerotonint és oxitocint – szabadít fel, amelyek hozzájárulnak a boldogságérzetünk növekedéséhez. Ezt nemcsak az ismerősökkel való találkozás válthatja ki, hanem az a sporteseményeken, koncerteken és hasonló tömegrendezvényeken tapasztalható élmény is, amelyet a közös szurkolás vagy éneklés, a másokkal megosztott tapasztalaton keresztül létrejövő kötődés érzete jelent. A magány ezzel szemben tartós stresszhelyzetté alakulhat, amely  a mentális és a fizikai egészséget is veszélyezteti. A huzamosabb egyedüllét depresszióhoz, magas vérnyomáshoz, szív- és érrendszeri problémákhoz és alulműködő immunrendszerhez vezethet.

Hogyan vészelhetjük át depresszió nélkül a karantént?

Úgy tudunk ezen dolgozni, ha megpróbálunk pozitívan tekinteni az életünkre. A hálaadás, a köszönetmondás, a pozitív megerősítések hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban legyünk. Használjunk ki minden lehetőséget, amivel töltődni tudunk, legyen szó arról, hogy a kávénkat a teraszon isszuk meg és élvezzük a napsütést, vagy arról, hogy örömet okoz számunkra a mozgás, egy jó film vagy minden olyan tevékenység, ami korábban jó érzést váltott ki belőlünk. Ajánlom, hogy nézzünk vígjátékokat, egy jó nevetés rengeteg endorfint szabadít fel a szervezetünkben, amitől sokkal jobban fogjuk érezni magunkat. Emellett próbáljuk magunkban megkeresni azokat a megoldásokat, amelyek boldoggá tesznek. Ebben segíthet, ha elkezdünk naplót vezetni, és leírjuk, hogy mi volt az, amitől mosolyra görbült a szánk, így amikor rosszabb a hangulatunk, vissza tudjuk idézni, mit kell tennünk annak érdekében, hogy újra derűlátóbbak legyünk.

Mindenkinek nehéz ez az időszak, de mi van azokkal, akik egyedül élnek?

Szerintem ők vannak most a legnehezebb helyzetben, mert számukra az sem jelent vigaszt, hogy a közvetlen környezetükben élőket megöleljék, és a testi kontaktus által töltődjenek. Nekik érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy örökbe fogadjanak valamilyen kisállatot, akiről gondoskodniuk kell. A törődés, a szeretet sok pozitív érzést kelt, amivel elviselhetőbbé tehető a magány.

Mit tehetünk még, hogy járványügyi távolságtartás idején se őrüljünk bele a társas kapcsolatok hiányába?

Feltétlenül azt javaslom, hogy a családos vagy párkapcsolatban élő emberek öleljék meg egymást minél többször, de akár egy családi masszázs is sokat segíthet. Sőt, aki egyedül él, azt is arra bátorítom, hogy masszírozza át magát, ahol tudja, mert az ennek hatására beinduló agyi aktivitás segít a stresszhormonok szintjének csökkentésében. Ez pedig létfontosságú a mostani időkben, amikor a ránk kényszerített magány krónikus stresszhelyzetet teremt.