Ilyen a ParPar, vagyis a Parkvárosi Parádé

Mosolygós emberek, nevetés, étel-ital, és színes programok vannak a Parkvárosi Parádén, a Lőcsei út mellett, a műanyag körforgalom és a Bóbita játszótér közötti szakaszon. Képes és videós riportunk.

„Rengeteg gyermekes család és frissen beköltözött él itt, illetve szép számmal akadnak olyan idősek is, akikhez hétvégenként ellátogatnak az unokáik. Sokaknak közülük nem maradt pénze arra, hogy elutazzon a hosszú hétvégére, innen jött az ötlet, hogy kicsiknek és nagyoknak, sőt a négylábúaknak egyaránt érdekes programokkal, kézműves portékákkal és finomságokkal teli eseményt szervezzünk. Na meg persze azért is, hogy a helyiek jobban megismerhessék egymást” – mondta el a szervező Gáspár Katalin. 

A kicsiket kisállatsimogatóval, kutyás bemutatóval, játszóházzal, kézműves programokkal, arcfestéssel és hennával várják. A szülőknek, nagyszülőknek közben aromaterápia-, szín- és stílustanácsadást, illetve gyorstalpaló gyógynövénykurzust tartanak.

Bemutatkoztak az érdi kézilabda csapat professzionális sportolói is. A kézilabdások nem csak izgalmas dolgokat meséltek el magukról, hanem kihívták a jelen lévő vállalkozó kedvű parkvárosiakat egy labdapattogtató versenyre, melynek győztese különleges kézis relikviákat kapott, és természetesen szelfizhetett a kézilabdázókkal. 

A műsorvezető: Fejes Rita, színésznő.

Az eseményen kipróbálhatjuk az ország egyetlen jósdaszekerét is, a hátuljában levő hangszerekkel és persze a benti jósdával.

A négylábúak sem unatkoznak. Kitelepült a Sirius Állat és Természetvédelmi Egyesület, de megrendezték a Parkvárosi Profikutyák versenyét is.