Jelentős támogatást adott a Szövetség Érdért az autista gyermekek táboroztatására
Mint korábban beszámoltunk róla, az autista gyermekek táboroztatásához kért anyagi segítséget a Szikra Tehetséggondozó Egyesület. A kezdeményezés részben már célba talált, hiszen a Szövetség Érdért frakció jelentős összeget ajánlott fel, így újabb tíz autista gyermek táboroztatása vált biztossá.
Mint Lengyel Péter, a Szövetség Érdért frakció vezetője közösségi oldalán beszámolt róla, Dr. Asztalos Éva és Csornainé Romhányi Judit képviselők Zádori Henriettának, a Szikra Tehetséggondozó Egyesület vezetőjének adták át készpénzadományukat, mellyel tíz autista gyermek táboroztatását tudják biztosítani – azaz 230 ezer forintot ajánlott fel a frakció.
Mint korábban beszámoltunk róla, a Szikra célja, hogy negyven autista gyermek öt napon keresztül táborozhasson, de az egyesület nem tudja finanszírozni a gyógypedagógusokat és asszisztenseiket, ezért kértek támogatást a lakosságtól.