Kétszer ad, aki gyorsan ad

Minden korábbi várakozást felülmúlt az az élelmiszergyűjtés, amit szombaton szerveztek az érdi Intersparban a Fészek Gyermekvédő Egyesület javára. A vásárlók nagy kedvvel és szeretettel adományoztak tartós élelmiszert, tisztálkodó és tisztító szereket, de többen pénzt is felajánlottak.

Nagyon jó érzés volt látni, hogy az emberek milyen érdeklődőek és nyitottak voltak az akció iránt. A Fészek Egyesület önkéntesei az áruház bejáratainál szólították meg a vásárlókat, akiknek a legtöbbje valóban érdeklődő is lett, rengetegen vettek pluszban lisztet, cukrot, tésztát, amit azután átadtak az egyesület részére. 

A Fészek Egyesületet tavaly Jószolgálat-díjjal tüntettek ki, mert húsz évvel ezelőtt megnyitották előbb Érdligeten, majd 2002-ben a Karolina utcában a megye egyetlen átmeneti otthonát a gyermekek részére. Ők azok, akikhez napi 24 órában lehet fordulni segítségért a krízishelyzetbe került családoknak, és akik több száz bajba jutott gyermeknek és (sokszor) édesanyjuknak is biztosítottak átmeneti fészket. Nem mellesleg a Fészek egy országos nevelőszülői hálózatot is létrehozott és működtet. 

A Fészek átmeneti gyermekotthon elsősorban Érdről és környékéről fogadja a gyerekeket, de ha van szabad kapacitás a 14 szobás otthonban, akkor az ország más területéről érkezőknek is igyekeznek segíteni.

A mostani adománygyűjtést az „Egy szelet a szívünkből" elnevezésű jótékonysági csoport szervezte, és azt a célt tűzték ki, hogy egy kisteherautót megtöltsenek adományokkal. Az akció olyannyira jól sikerült, hogy ez a terv már kora délután teljesülni látszott.

Délutánra megtelt a dobozos autó.

Nyitrai-Hell Szilvia, a Fészek Gyermekvédő Egyesület program- és adományszervező munkatársa az ÉrdMost-nak elmondta, maguk se gondolták volna, hogy ennyire jól sikerül az adománygyűjtés és az emberek ennyire segítőkészek lesznek. Megköszönte a helyi médiumok segítségét is, hiszen voltak, akik az ÉRD FM-en hallották a felhívást és már kész dobozokkal, adományokkal érkeztek az áruházba. 

Az adománygyűjtést a nagy sikerre való tekintettel hamarosan újra megrendezik, várhatóan a diósdi Intersparban.