A lakosok döntöttek

A polgármesteri hivatal szakemberei a Szent István híd átadása óta eltelt fél év tapasztalatai alapján több javaslatot is készítettek a környékbeli lakóutcák lehetséges forgalomtechnikájára. Ezeket korábban közzétették az önkormányzat honlapján, illetve dr. Bács István alpolgármester is ismertette ezeket egy hétfői telt házas lakossági fórumon. Az érintett lakosok szavazhattak a nekik leginkább megfelelő javaslatról. A fórumon megjelent lakosok véleménye és döntése alapján az alábbi forgalomtechnikai változások várhatók

A fórumon megjelent lakosok véleménye és döntése alapján az alábbi forgalomtechnikai változások várhatók a Szent István híd környékén:

- A Hivatalnok utca városközpont irányába futó részét lezárják a gépjárműforgalom előtt, a kerékpáros, illetve gyalogos közlekedés ugyanakkor biztosított marad.

- A lezárás a Hivatalnok utca Eszperantó tér felé futó részét nem érinti, oda továbbra is lehajthatnak a hídon közlekedők.

-  A Hivatalnok utca Felügyelő és Vörösmarty utcák közötti szakaszának forgalmi rendjéről egy újabb lakossági fórumon egyeztetnek majd.

- Módosul a forgalmi rend a Rákóczi és a Thököly utcákban a Szent István út és a Vörösmarty Mihály utca között, az alábbi módon: a Rákóczi Ferenc utca Arany János utcáig tartó egyik szakasza a Szent István úttól lesz egyirányú, míg másik szakasza a Vörösmarty utcától. A Thököly utca pedig egyirányú lesz az Arany János utcától a Szent István útig, és ellenkező irányban egyirányú az Arany Jánostól a Vörösmarty Mihály utcáig.

A lakók megszavazták azt is, hogy a Hunyadi utca a Szent István és a Vörösmarty utcák között kétirányú marad, amíg nem kap aszfaltot.