Megkezdődött a választás, előzetes eredmény még vasárnap éjfél előtt
Pénteken szintén két országban lesz szavazás: Csehországban és Írországban. Csehországban két napos szavazást tartanak: itt pénteken és szombaton is lehet majd szavazni. Így tehát szombaton négy országban lesz voksolás: Csehország mellett voksolhatnak Lettország, Málta és Szlovákia választópolgárai.
A legtöbb uniós országban vasárnap lesz szavazás: Ausztriában, Belgiumban, Bulgáriában, Cipruson, Dániában, Észtországban, Finnországban, Franciaországban, Görögországban, Horvátországban, Lengyelországban, Litvániában, Luxemburgban, Magyarországon, Németországban, Olaszországban, Portugáliában, Romániában, Spanyolországban, Svédországban és Szlovéniában.
Bár hat tagállamban már vasárnap előtt befejeződik a szavazás, az unió előírása szerint addig nem lehet előzetes eredményt közzétenni, amíg minden szavazókört be nem zárnak, ezért Magyarországon is meg kell várni, amíg bezárnak az olaszországi, este 11-ig nyitva tartó szavazóhelyiségek. A tiltás azonban csak a tagállamok választási szerveire vonatkozik, a pártokra nem.
Az EP-választásra listát állító pártok jogosultak arra, hogy Magyarország több mint tízezer szavazókörébe két-két delegáltat küldjenek. A pártok saját megbízottjaikon keresztül meggyőződhetnek a választás tisztaságáról, ellenőrizhetik, és részt vehetnek az esetleges vitás kérdések eldöntésében. Emellett a párt által megbízott tag a bizottság rendelkezésére álló valamennyi információt megismerheti, így törvényesen hozzájuthat a szavazóköri jegyzőkönyv egy példányához is, vagyis a pártok a delegáltjaikon keresztül közvetlenül követhetik az eredmény megállapítását. Így tehát nem jogsértő, ha egy párt közzéteszi a delegáltjától származó szavazóköri eredményeket, mielőtt valamennyi szavazókör bezárt volna, illetve mielőtt az NVI hivatalosan is közölné a választás előzetes eredményét.
A Nemzeti Választási Iroda oldalán közzétett adatok szerint a pártok 26298 szavazóköri delegáltat jelentettek be (összesen 185 ezer ilyen hely betöltésére lett volna lehetőségük). A legtöbb delegáltat (14516) a Fidesz-KDNP jelentette be.
|
|
Szavazatszámláló bizottsági delegáltak | Delegáltak száma (fő) |
DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ | 2 827 |
FIDESZ - MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG, KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT | 14 516 |
JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM | 2 843 |
LEHET MÁS A POLITIKA | 149 |
MAGYAR KÉTFARKÚ KUTYA PÁRT | 149 |
MAGYAR MUNKÁSPÁRT | 2 |
MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT, PÁRBESZÉD MAGYARORSZÁGÉRT PÁRT | 5 013 |
MI HAZÁNK MOZGALOM | 498 |
MOMENTUM MOZGALOM | 301 |
Összesen | 26 298 |
Táblázat forrása: Nemzeti Választási Iroda honlapja