Ütemezett ügyfélfogadás a NAV-nál

A járványhelyzetben a NAV igyekszik minimalizálni az ügyfeleire és munkatársaira ható kockázatokat. Ez azt jelenti, hogy az ügyféltérben egyszerre csak annyi ügyfél tartózkodhat, ahány ügyfélszolgálati ablak nyitva van.

Az ügyfélszolgálatokon higiéniai protokoll van érvényben, amelynek részeként rövid időközönként szellőztetik a helyiségeket. Az adóügyek döntő többsége elektronikusan is intézhető, ezért mindenkit arra kérnek, hogy válasszák az elektronikus vagy telefonos ügyintézést, elkerülve a személyes megjelenést és a sorban állást - közölte Salgó Attila, a NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóság sajtóreferense az Érd Médiacentrummal. 

A NAV arra kéri minden ügyfelét, hogy amilyen ügyben lehet, ott mindenképp válasszák az elektronikus vagy telefonos ügyintézést, hogy ezzel elkerüljék a személyes megjelenést, illetve a sorban állást is.

Salgó Attila közölte azt is, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elkészült a több mint 5,5 millió szja-bevallási tervezettel és elérhetővé tette azokat elektronikusan eSZJA felületén. Akinek nincs ügyfélkapuja – a kormány által 2020. március 11-én elrendelt veszélyhelyzet miatt – egy hónappal tovább veheti igénybe a NAV szolgáltatását, azaz április 15-éig kérheti a tervezetek postázását. Ezzel a lehetőséggel nem kell személyesen megjelennie az ügyfélszolgálaton, hogy hozzájusson nyomtatott bevallási tervezetéhez.

Akinek nincs ügyfélkapuja, az a megszokottakhoz képest egy hónappal tovább, azaz egészen április 15-éig több lehetőség közül is választhat, hogy megkapja postán a tervezetét.

Ennek jelzésére a NAV az alábbi csatornákat kínálja:

  • SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon (ebben a formában: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn),
  • a NAV honlapján elérhető űrlapon,
  • levélben,
  • formanyomtatványon (BEVTERVK),
  • telefonon, a 1819-es hívószámon,

A NAV honlapjáról elektronikusan már elérhetők a tervezetek.

Az eSZJA programon keresztül az ügyfélkapuval rendelkezők akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthetik, és ha szükséges, ezeken az eszközökön szerkeszthetik is az szja-bevallást. A magánszemélyeknek és azoknak a tavaly egész évben katás vagy evás egyéni vállalkozóknak, akiknek volt munkahelyük és kaptak munkabért,
a bevallási tervezetük automatikusan bevallássá válik, ha önállóan nem nyújtanak be szja-bevallást május 20-áig.

Az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfafizetésre kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, illetve az adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük bevallási tervezetüket. Az ő esetükben továbbra is önállóan kell benyújtani a bevallást, hiszen a számukra készített tervezetek nem válnak automatikusan bevallássá, de segítségül szolgálnak a bevallás elkészítéséhez.

Az szja 1+1 százalékáról is május 20-áig rendelkezhetnek a felajánlók, addig választhatnak egy támogatni kívánt civil szervezetet, egy vallási közösséget vagy a Nemzeti Tehetség Programot.


Az egyházak részére tavaly tett rendelkező nyilatkozatok szintén eddig az időpontig módosíthatók, vagy vonhatóak vissza.

Hallgassa meg az ÉRD FM 101.3 interjúját Salgó Attila, a NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóság sajtóreferensével!