Vannak, akik nem most kóstolgatják az önkéntes karantént, hanem már évekkel ezelőtt rájuk csukódott az ajtó. Nem járnak munkába, sem nyaralni, de még a Duna-partra is ritkán jutnak el.
Semmin nem lazítunk. A tömeges megbetegedések időszakára készülünk – jelentette ki a tisztifőorvos szerdai sajtótájékoztatóján. Arról is beszélt, hogy hatásos lehet-e a BCG védőoltás, és hogy a lélegeztetőgépre került betegeknek milyenek a gyógyulási esélyei.
Az érdi utcák vírussal szembeni biztonságát a mai naptól két vadonatúj benzines permetezőgép erősíti – adta hírül közösségi oldalán Csőzik László polgármester.
525 főre nőtt a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma, és elhunyt négy krónikus betegséggel küzdő idős beteg. A kormányzati tájékoztató oldalon közzétett térkép alapján a regisztrált fertőzöttek száma a fővárosban és Pest megyében messze a legmagasabb.
Nincs teendőjük a beiratkozással azoknak, akik gyermeküket a lakhelyük szerinti körzetes önkormányzati óvodába szeretnék járatni. Aki másik (akár önkormányzati, akár magán) óvodát választ, annak szándéknyilatkozatot kell kitöltenie - tudtuk meg Szűcs Gábor alpolgármestertől.